Politika

FRISS: Furcsa fotó került elő a ped0filbotrányba belebukott Novák Katalinról

A gyerekekről is beszélt a ped0filbotrányba belebukott fideszes exállamfő.


Novák Katalin úgy érzi, „a gyerekek mentik meg a világot”

Egyre többet hallani a kegyelmi botrányba belebukott Novák Katalinról. Mint ismert, a volt köztársasági elnöknek azért kellett lemondania és távoznia a közéletből, mert – Varga Judit és Balog Zoltán „segédletével” – elnöki kegyelemben részesítette a ped0fil bűnsegéd Kónya Endrét, a bicskei gyermekotthon volt igazgató-helyettesét.

Ám egyre inkább úgy tűnik, Novák kezd újból visszatérni a közélet vérkeringésébe, csupán némi időre lehetett szüksége, amíg a botrány kissé alábbhagy. Közismert módszer ez a Fideszben: kivárni, elmenekülni, megbújni, amíg a dolgok maguktól „el nem rendeződnek”. Hasonló „megoldásokhoz” folyamodott Balog püspök is – és még sokan mások –, aki szintén a kivárásra játszik, felelősséget vállalni ő sem óhajtana.

Csak a gyerekek?


„Csak a gyerekek menthetik meg a világot”

– állította az X közösségi oldalon közzétett bejegyzésében Novák Katalin, aki posztjához egy fotót is mellékelt, amelyen Elon Musk Tesla-vezér és Giorgia Meloni olasz miniszterelnök társaságában látható. Novák Katalin a fotó tanúsága szerint vidám, felszabadult hangulatban vett részt a találkozón.

 



Úgy tűnik, a ped0filbotrányba belebukott volt köztársasági elnök, jelenleg a világ leggazdagabb emberét igyekszik megnyerni az újonnan alapított civil szervezete, az X-Y Worldwide támogatására. Mint arról korábban beszámoltunk, Novák a közelmúltban ennek a szervezetnek az élén tért vissza „üstökösként” a közéletbe.

Az információk szerint a fotón látható személyek az Atlantic Council New York-i díjátadóján készítették a közös fotót. A gálán Giorgia Meloni vehette át a Global Citizens-díjat, amelyet saját kérésére Musk adott át neki. A Mandiner úgy tudja, hasonlóan Novák korábbi dél-koreai útjához, ezúttal is saját költségén utazott.

forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top