Politika

Gyorsan eltüntette a kormány a céget, ahonnan Kocsis Máté felesége félmilliós fizetést vett fel

Vannak ügyek, amikben gyorsan őrölnek a kormányzati malmok, úgy tűnik, ilyen a Dél-budai Centrumkórház építéséért felelős projektcég esete is.


A Ez legutóbb, tavaly ősszel azzal került a hírekbe, hogy Kocsis Máté felesége igazgatósági tagként havi bruttó 550 ezer (nettó 326 ezer) forintos fizetést vett fel a 2018-as alapítás óta. Ez az eltelt időszakra vetítve akkor nagyjából bruttó 34 millió forintot jelentett. A kormánypárti Megafon tulajdonosa, Kovács István a felügyelőbizottság elnökeként havi fix fizetéseivel bruttó 24 milliót szedett össze ugyanott.

Hogy érdemi tevékenységet végzett volna a cég, arról a DBC Dél-budai Centrum Projekt Beruházó és Ingatlanfejlesztő Zrt. esetében nincs szó. A projekt, ami érdekében létrehozták a társaságot, hét év alatt semmit sem haladt előre.


Pontosan kilenc nappal azután, hogy a 24.hu megírta, mennyi pénzt vett fel Kocsis Máté felesége és a Megafon tulajdonosa, Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter közölte a hvg360-nal, hogy „nem tart fenn tovább az állam olyan projektcégeket, ahol nincs érdemi munka, mert nem halad a beruházás”, ezért legkésőbb jövő júniusban megszüntetik a DBC-t, ám addig még le kell zárni a tervezési-előkészítési munkákat.

 

Nem tétlenkedett a kormány

Alig telt el két hónap Gulyás Gergely nyilatkozata után, december közepén már megszületett az alapítói határozat a DBC projektcég megszüntetéséről. Ezt nem végelszámolással vagy felszámolással hajtották végre, hanem beolvadással, a zrt.-t az Egészségügyi Infrastruktúra Fejlesztő Nonprofit Kft.-be passzírozták bele.


A cégbíróság elé idén február 23-án kerültek a dokumentumok az egyesülési tervvel együtt, amely szűk egy hónappal később, március 18-án megszűntnek nyilvánította a szuperkórház projektcégét.A vagyonmérleg-tervezet 2023. október 31-ei állapot szerint készült, ebből kiderül, hogy milyen vagyonelemekkel rendelkezett a projektcég, ami a nonprofit kft. tulajdona lett:

-az ingatlanok és a kapcsolódó vagyoni értékű jogok értéke 4,5 milliárd forint volt,
-a projektcég bankszámláján több mint 4,3 milliárd forint pihent,
-1,1 milliárd forint volt a tőketartalék soron,
-több mint 13 milliárd forintnyi tartozása volt.

Biztosan nem a válság áldozata


Az elmúlt bő egy évben a költségvetés helyzete miatt számos állami beruházást állított le vagy halasztott el a kormány, a szuperkórház biztosan nem ennek vagy a covidjárvány és az orosz–ukrán háború miatt kialakult gazdasági helyzetnek az áldozata. Nagy dérrel-dúrral még 2016-ban jelentették be a beruházást, és az eredeti tervek szerint 2023-ban már betegeket fogadott volna, ám a határidőt közben 2026-ra módosította a kormány.

A szuperkórház 1,2 millió ember ellátásáért felelt volna, a kinézett telket 2017-ben vette meg a kormány egy Fidesz-közeli vállalkozótól 4,4 milliárd forintért. Néhány év alatt odáig sikerült eljutni, hogy 2020-ban felásták a területet. Becslések szerint a kormány 14 milliárd forintot költött a projektre, aminek megvalósulása jelen állás szerint beláthatatlan ideig csúszik. Annál inkább, hogy tavaly ősszel eltörölték annak a két autópálya-lehajtónak a tervét, amely a szuperkórház megközelíthetőségét könnyítette volna meg.

Kormányzati álláspont szerint ha a gazdasági helyzet lehetővé teszi, folytatják a beruházást, amire majd újabb projektcéget hoznak létre.

forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top