Politika

Magyar Péter felmosta a padlót a közmédia propagandistáival: önök éjjel-nappal hazudnak, akkor is, amikor kérdeznek

Magyar Péter nem ül be a Fővárosi Közgyűlésbe, mert nem tud egyszerre öt pozíciót ellátni; az embereknek elege van a húszéves Gyurcsány-Orbán mutyiból – többek között ezekről is beszélt a Tisza Párt elnöke az állami M1 propagandacsatornán és a Kossuth rádióban csütörtökön.


A Kossuth rádió propagandistájának elmondta: azért nem ül be a Fővárosi Közgyűlésbe, mert nem tud egyszerre „öt pozíciót” ellátni, nem tud európai parlamenti képviselő, pártelnök, a Tisza-szigetek szervezője lenni egyszerre.

Az M1 kanálison azt is mondta: mivel érzi annak felelősségét, hogy a budapestiek tíz képviselőt választottak a Tisza Párt színeiben, minden listavezetőt egyeztetésre hívott, Szentkirályi Alexandrát is, aki „nevetséges, gyerekes indokkal elutasítja ezt a megbeszélést”.


Karácsony Gergely már a Fidesz felé dörgölőzik

Egyeztetett a többi frakcióvezetővel, és azt kérte a főpolgármestertől, mielőtt ők újra egyeztetnek, „üljön le mindenkivel, nézze meg az erőviszonyokat, a kéréseket”, mert azt látja, van egy összesimulás, násztáncot járnak a kormányfővel, mindenféle ellentétes propagandával szemben folyik a közeledés – tette hozzá a Tisza Párt elnöke.

Szavai szerint „Karácsony Gergely néha már jobban követeli az olimpiát, mint a miniszterelnök”, „lehetett látni, hogy egymást dicsérik az árvíz során”,

ott ült a kormányfő mellett nemcsak a főpolgármester, hanem az a Tordai Csaba ügyvéd is, aki a Bajnai-Gyurcsány kormánynak volt a háttérembere, és Kiss Ambrus főpolgármester-helyettes mellett a budapesti közgyűlés szürke eminenciása, általános meghatalmazással jár el a főpolgármester helyében minden ügyben Budapesten.

A műsorvezető közlésére, hogy a Tisza Párt tagjai szeretnék kivonni magukat a felügyelőbizottságokból, nem akarnak főpolgármester-helyettest jelölni, pedig azzal tudnának esetleg változást elérni, Magyar Péter úgy reagált, nem erről van szó.


Jelenleg jogszabály és a szervezeti és működési szabályzat alapján a fővárosban minden jogosítvány, hatáskör a főpolgármesternél van, ezen szeretnének változtatni és nemcsak ők. Észszerű is lenne, hogy a Fővárosi Közgyűlésben a képviselők is kezdeményezhessenek, nyújthassanak be módosító indítványokat, jelölhessenek akár vagy beleszólhassanak a cégvezetők kiválasztásába – mondta, hozzáfűzve: nem mennek be a felügyelőbizottságokba, igazgatóságokba, a cégvezetésbe sem, nem vesznek részt ebben a „fővárosi mutyiban”, ami az „óbaloldal és a Fidesz között eddig nagyon szépen zajlott”.

Elege van az embereknek a húszéves Gyurcsány-Orbán mutyiból. Egy olyan kormányból, amely tizennégy éve azt hazudja, vidékbarát, családbarát, keresztény, polgári, eközben megszüntetik a vasúti szárnyvonalakat, ugyanúgy, mint Gyurcsányék, több száz postát bezárnak anélkül, hogy egyeztetnének a helyiekkel

– közölte.

Erről sem beszélnek a köztelevízióban

Magyar Péter hozzáfűzte: sorra zárják be a vidéki szülészeteket és „arról sem beszélnek ebben a köztelevízióban”, hogy soha ilyen kevés gyermek nem született Magyarországon, demográfiai katasztrófa felé halad Magyarország, majdnem egymillió honfitársunk él ma külföldön.


A Tisza Párt elnöke úgy vélte, a Fővárosi Közgyűlésnél jobban érdekli az embereket, miért van a csőd szélén a főváros, amelytől 75 milliárd forintot „lop el vagy vesz el” szolidaritási adó címén évente a kormány, vagy miért van a csőd szélén Magyarország, miért omlott össze a költségvetés.

„Hogy lehet az, hogy amikor 2010-ben Orbán Viktor átvette a kormányzást, akkor 19 ezer milliárd forint volt a magyar államadósság, ma már 55 ezer milliárd forint, közben érkezett ide 40 ezer milliárd forint az uniótól, de közben szétesnek a közszolgáltatások, penészesek a kórházaink, nem működnek a liftek”

– fűzte hozzá.

Magyar Péter az interjúban nehezményezte, hogy fél éven át egyszer sem hívták meg a köztelevízióba. A műsorvezető közölte, öt meghívást is küldtek az elmúlt időszakban, egyúttal megkérdezte, október 3-án elmegy-e a 48 perc című műsorba.

Nem Orbán Balázzsal van vitája, hanem a másikkal

A Tisza Párt elnöke nemmel felelt, amit azzal indokolt, hogy nem az a feladata, hogy a „Karmelita palota valamelyik munkatársával”, vitatkozzon. Neki a miniszterelnökkel van elszámolnivalója, tőle szeretné megkérdezni, miként sikerült tizennégy év alatt év alatt Magyarországot az unió legszegényebb és hivatalosan legkorruptabb országává tenni.


Magyar Péter a diákhitel-szerződésekre vonatkozó kérdésekre – amelyben szerepelt, hogy a Tisza-szigeteket építő Trentin Balázs Lajos megbízásokat kapott a Diákhitel Központtól akkor, amikor Magyar Péter a központ vezérigazgatója volt, úgy reagált, hogy már mindenre válaszolt. Trentin Balázzsal 2024 júniusában találkozott először, a Diákhitel Központ több százmilliárd forintos cég, a több száz szerződésből kapott egyet úgy, hogy ő nem ismerte őt – mondta.

Magyar Péter hazugságnak nevezte azt a sajtóhírt, hogy a Tisza Párt európai parlamenti képviselőinek kizárólag külföldi asszisztensei lesznek. Vannak külföldi asszisztensek, ahogy a Fidesz delegációnál is mindig voltak, teljesen bevett dolog az Európai Parlamentben, hogy mind nemzeti, mind nemzetközi asszisztensek vannak – közölte.

A Tisza Párt elnöke a rádióban arra a kérdésre, hogy kik távoztak még a pártból a volt barátnőjén, Vogel Evelinen kívül, aki egy interjúban azt mondta, Magyar Péter mindenféle kapcsolatrendszer nélkül vágott bele a pártalapításba, és az ő barátai, ismeretségi körével sikerült pártot alapítani, közölte: nem tudja, mentek el és jöttek is, a párt erősebb, mint valaha, több tízezren szeretnének csatlakozni.



forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top