Politika

Bajban a nyugdíjasok: Idén nem lesz prémium, jövőre talán ennyi lehet

Az idei év tragikus, de a következő sem lesz sokkal jobb.


A jegybank növekedési prognózist adott ki. Eszerint jövőre, ha kapnak egyáltalán nyugdíjprémiumot az idősek, az is csak minimális lehet.

Magyar Nemzeti Bank úgy becsülte, hogy jövőre

a növekedés 2,7 és 3,7 százalék között várható.

Ez az érték a nyugdíjprémium szempontjából nagyon fontos jelzőszám. A nyugdíjtörvény most azt mondja ki, hogy ha a GDP várható emelkedése meghaladja a 3,5 százalékot, valamint teljesül az egyvelegcél is, akkor nyugdíjprémiumot kell fizetni az idősek számára.


A számítások siralmas jövőképet mutatnak

Az mfor.hu azt számolta ki, hogy nemcsak az idei, hanem a jövő évi nyugdíjprémiumra is

egyre kisebb az esély.

Amikor ugyanis a 2024-es költségvetést összeállították 2023 tavaszán, akkor 2024-re még 3,5-4,5 százalékos növekedést várt a kormány. Emiatt el is különítettek a költségvetésben 20,5 milliárd forintot egy esetleges nyugdíjprémium kifizetésére. Ez nagyon idealista elképzelés volt a jelenlegi gazdasági helyzetben, hiszen az eredménytelen gazdaságpolitika miatt azóta már látható, hogy a növekedés 1-1,8 százalék közötte tehető – számolt a portál.

A 2025-ös költségvetés benyújtásával – az eddigi fideszes kormányzati gyakorlattól eltérően – idén megvárják a novembert, azaz az amerikai elnökválasztás eredményét. Orbán Viktor a jövő évi gazdasági elvárásokkal kapcsolatban annyit mondott Kötcsén, hogy 3-5 százalékos növekedést „kell kipréselni a gazdaságból”.

Ennyit kapnak majd, ha egyáltalán lesz kifizetés


A nyugdíjprémium összegét úgy kell kiszámítani, hogy a 3,5 százalék feletti részt (de legfeljebb 4-et) megszorozzák a novemberi nyugdíj negyedével, de legfeljebb 20 ezer forinttal – foglalta össze a portál.

Ha valóban 3,7 százalék lenne a 2025-ös növekedés – ami nagyon optimista becslés – akkor is legfeljebb 4000 forint nyugdíjprémiumra számíthatna egy átlagos nyugdíjas 2025 novemberében.

Itt érdemes visszaemlékezni, hogy már 2023-ban is elmaradt a nyugdíjprémium.

Óriási különbségek vannak a nyugdíjak között

Katona Tamás, a Nyugdíjas Szervezetek Egyeztető Tanácsának szakértője felelevenítette, hogy több százezer nyugdíjasnak nagyon alacsony az ellátása, az átlagnyugdíj összege 230 ezer forint.


Több mint 1 millió nyugdíjas 230 ezer forintnál kevesebb pénzből él.

A középső (medián) érték, vagyis az az összeg, amennyinél az érintettek fele kevesebbet, fele pedig többet kap, még ennél is alacsonyabb,

alig haladja meg a 200 ezer forintot.

„Ennyi pénzből gazdálkodni rendkívül kritikus élethelyzetet jelent”

– tette hozzá a lapnak.

„Miközben folyamatos a régebben nyugdíjba vonulók elszegényedése, 2012 óta megszűnt a járulékplafon, így az azóta nyugdíjba vonuló, de magas keresetű emberek közül soknak egymillió, vagy még annál is magasabb az ellátása.

»Emiatt egyre jobban kettészakad a nyugdíjas társadalom«”

– mutatott rá.


Már 250 ezer nyugdíjas él mélyszegénységben.

Megírtuk, hogy az átlagnyugdíj jelenleg 231 ezer forint, ez épp csak meghaladja a nettó átlagfizetés felét. 2010-ben még az átlagfizetés majdnem háromnegyedéttette ki.

Hiába próbálja a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) „szépíteni” a helyzetet azzal, hogy szerintük az infláció csak 4,1 százalékos volt. Ez nem ad valós képet, hiszen a nyugdíjasok kiemelten olyan élelmiszereket vásárolnak, amelyeket sokkal nagyobb mértékben érintett az áremelkedés.

Brutális drágulás volt

Emiatt

  • a liszt ára 38,1 százalékkal
  • a cukoré 13,9 százalékkal
  • az olajé pedig 9 százalékkal


emelkedett csak júniusról júliusra, miután megszüntette a kormány a kötelező akciókat – foglalta össze az RTL Híradó.

„A kormány viszont elégedett,(…) 2010-hez képest 20 százalékkal nőtt a nyugdíjak vásárlóereje, amivel szerintük túlteljesítették az ígéretüket, ami a nyugdíjak reálértékének megőrzésére vonatkozott”

– ismertették a Pénzügyminisztérium válaszát a csatorna megkeresésére.

Éppen a létfenntartáshoz elég

Több nyugdíjast is megkérdezett a csatorna a tapasztalataikról, egyikük úgy írta le a helyzetet:

„Éppen a létfenntartás. Már az, hogy ruházkodni, azt már nem.”


A nyugdíjguru.hu vezető elemzője, Farkas András elmondta, hogy

immár 250 ezer nyugdíjas él mélyszegénységbenMagyarországon.

forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top