Politika

Ferenc pápának kellemetlen útja volt: Szokatlan magyarázkodásba kellett fognia a gyermekbántalmazási ügyek miatt

Rátámadt a belga vezetőség a Brüsszelbe látogató pápára.


Keményen kritizálta Ferenc pápát a belga miniszterelnök a papi szexuális visszaélések és azok eltitkolásának szörnyű következményei miatt. Alexander De Croo „konkrét lépéseket” követelt, és azt, hogy a múltban történt dolgokat fedjék fel végre, valamint

az áldozatok érdekeit helyezzék az egyház érdekei elé.

De Croo szavai szokatlanul élesek voltak ahhoz képest, hogy a pápát külföldi útjai során a diplomáciai protokoll szabályai szerint védik a megosztó nyilvános vitáktól.


Ehhez képest nem csak a miniszterelnök, de még a belga király, Fülöp is erős szavakkal szólt Ferenc pápához. Azt követelte, hogy az egyház „szakadatlanul” dolgozzon a bűneikért való vezeklésen és az áldozatok gyógyításán.

A pápa a durva hangnem ellenére tapsolt De Croo beszéde végén, és várhatóan később pénteken négyszemközt találkozik az áldozatokkal is.

„Ez a mi szégyenünk és megaláztatásunk”

– mondta rögtönzött válaszában.

Az egyházfővel szemben tanúsított szokatlanul éles hangnem rávilágított arra, hogy még mindig milyen erősen jelen van a köztudatban az egyházi visszaélések botránya Belgiumban.


Mindez nem csak Belgiumra érvényes: az évtizedek óta tartó és lassanként

folyamatosan lelepleződő klérus által elkövetett bűncselekmények

alapjaiban rázták meg a katolikus egyházba vetett hitet. Ennek következtében, legalábbis a kontinensen az egyház befolyása jelentősen visszaszorult.

(apnews.com) | forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top