Politika

Németh Szilárdot megfenyegette egy volt fideszes politikus: Nyílvánosságra fogja hozni a bizonyítékokat ellene

Ábel Attila, Csepel alpolgármestere bejelentette távozását az alpolgármesteri pozícióból, ám kijelentette, hogy egy utolsó becsületbeli ügye még hátravan.


A fideszes politikusból ex-fideszessé vált Ábel a Facebook-posztjában fejtette ki távozásának okait és a Németh Szilárddal való konfliktusát.


Ábel, aki korábban Németh Szilárd szövetségeseként dolgozott, mostanra annak riválisává vált. Bejegyzésében élete legnagyobb szakmai sikerének nevezte a június 9-i „totális” győzelmét, ugyanakkor beszámolt arról is, hogy családja nagyon megszenvedte az ellene folytatott bosszúhadjáratot. Emiatt nemcsak az alpolgármesteri pozícióról mond le, de a képviselőségről is. Bár a politikát nem kívánja végleg elhagyni, Ábel most szeretné rendezni magánéletét.

A bejegyzésében Ábel kitért a Németh Szilárddal való konfliktusára is. Tusnádfürdőn találkozott a Fidesz alelnökével, aki – Ábel szerint – „minősíthetetlenül részegen” bocsánatot kért egy kirúgott állami alkalmazottól.

Emlékeztetett arra is, hogy őt és Borbély Lénárd polgármestert azért zárták ki a Fideszből  – szerinte -, mert nem loptak Németh Szilárdnak. Ábel szerint a Fidesz alelnöke több alkalommal is alvilági eszközökkel harcolt ellene és a kerületvezetés ellen.


A politikus egy múltbeli eseményt is felidézett: Németh Szilárd korábban rágalmazás miatt feljelentést tett ellene, és Ábel most ultimátumot adott neki. Ha Németh nem bontja le a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia köré épített kordont, akkor Ábel nyilvánosságra hozza az összes dokumentumot, amelyek alátámasztják állításait a kerületben zajló visszaélésekről.

“Ezért ha folytatódik ellenem ez az eljárás, akkor teremtek tiszta helyzetet, ha még most nyilvánosságra hozok mindent. Elvégre Németh Szilárd nagy nyilvánosság előtti rágalmazás címén tett ellenem feljelentést! Akkor már legalább ez, a nagy nyilvánosság legyen igaz, és ne csak a dokumentumok válogatott részletei szivárogjanak ki a sajtóba fél vagy egy év múlva.

De adok neki a hat év után még néhány nap gondolkodási időt. Ha lebontja a KIMBA körüli kordont, nem kell nyilvánosan bocsánatot kérnie, és nem kell közzé tennie, hogy visszavonta a feljelentését. Akkor elhiszem. Mert ez a kerítés az ő szívcsakrája.”


Ábel Attila kijelentései szerint a Fidesz budapesti politikai köreinek romlása Csepelben jól látható, és ezt a kormánypárti politikusok évek óta tudják. „Sokan azonban vagy nem tettek semmit, vagy éppen segítettek a rombolásban” – zárta sorait az alpolgármester.

ForrásNépszava




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top