Politika

Dobtunk egy hátast Schadl György tengerparti lakásától: ahogy Ő fogalmazott: “faxa”

Hiába áradozott róla a korrupcióval vádolt elnök, hogy mennyire tetszik neki, valószínűleg bukni fogja, mivel a nyomozók zár alá vették az ingatlant.


A Schadl György elleni nyomozás során azt is számba vették az ügyészek, hogy ő és felesége milyen ingatlanokat vásároltak 2016 és 2021 között. Számításaik szerint 775 millió forintot költöttek erre a célra, a húsz ingatlan közt pedig akad egy spanyolországi is – derül ki a Blikk cikkéből.


Külön érdekesség, hogy a nyomozati anyagok szerint a La Manga-i, tengerpsrti lakásért Schadl György 35 millió forintott fizetett, addig az egyik lehallgatott beszélgetésen már 75 milliót emleget. „Az szerintem fasza” – felelte beszélgetőpartnerének azon kérdésére, milyen a lakás, amit vettek.

„A miénk vízparti, előtte három medence, két darab jakuzzi, maga a tenger, teniszpálya tartozik hozzá, mélygarázs van, normál körülmények, három szoba, egy fürdő, egy terasz… Kétszázezer euró, hetvenmillió forint… Én mondom, szívesen lennék nyugdíjas La Mangán. Nekem nagyon tetszett”

– lelkendezett Schadl.

Szó esik még arról is, van a környéken félmillió euróért olyan villa is, hogy „beszarsz”.


Persze az elnöknek volt még egy 2020-ban vett balatoni nyaralója is, amire óvatos becslések szerint 120 millió forintot kellett még rákölteni, hogy megfeleljen ő és felesége igényeinek. A vád szerint megvesztegette az egyik kormányhivatalnokot, hogy nézzék el neki a szabálytalanságokat.

Ugyanakkor a Blikk megjegyzi, hogy az így megszerzett ingatlanokat mind elveszítheti Schadl György, ugyanis ezeket a nyomozás során zár alá vették.

forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top