Politika

Előkerült még egy kínos ügy Novák Katalin és Balog Zoltán közös múltjából – kitüntettek egy egyházközségi vezetőt pedig…..

A köztársasági elnök kitüntetett egy egyházi közösség vezetőjét, akit több tízmillió forint nem megfelelő elszámolás miatt kritizáltak.


A Népszava feltárta egy 2021-es könyvvizsgálati jelentést, ami szerint a Kiskunhalasi Református Egyházközség jogosulatlanul felhasznált 62 millió forint állami normatívát. Az összeget egy egyházi fenntartású iskola működtetésére szánták, de helyette az egyházközség működtetésére fordították. Az anyag nem részletezi, hogy a pénz hova tűnt, azonban például Bödecs Pál, az egyházközség vezetője által alapított és vezetett rádió közel 60 millió forintot kapott az egyházközségtől.

A Dunamelléki Református Egyházkerület is értesült a szabálytalanságokról, amelynek vezetője Balog Zoltán volt. Ennek ellenére Novák Katalin, a köztársasági elnök, aki Balog tanácsadójaként is segített, “kimagasló tevékenység elismeréseként” 2023. augusztus 20-án Magyar Arany Érdemkereszt polgári tagozat kitüntetést adományozott Bödecs Pálnak.


Fontos megemlíteni, hogy Balog Zoltánnak kulcsszerepe volt a Novák Katalin lemondásához vezető botrányban, bár nem ő terjesztette fel, de ő javasolta elfogadásra K. Endre kegyelmi kérvényét. Bár a püspök egyelőre nem mondott le, tisztségében a református egyház vezetése megerősítette, de péntek délután rendkívüli zsinat dönthet a sorsáról. Ugyanakkor a kormányhoz közel álló média egyre egyértelműbb jelzéseket kap arról, hogy Balognak is “vállalnia kellene a felelősséget” Novák Katalin és Varga Judit példájához hasonlóan.

forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top