Politika

Orbánék drasztikus csapást készülnek mérni az önkormányzatokra!

Az Orbán-kormány újabb drasztikus csapást készül mérni az önkormányzatokra, legalábbis a napvilágot látott hírek erről árulkodnak.


Hiába a nehéz gazdasági helyzet, a kormány elvonná bizonyos önkormányzatoktól a már kifizetett TOP Plusz pályázati források előlegét,

illetve központilag vonnák el és osztanák újra a települések helyi iparűzési adóját,

amely az önkormányzatok egyik legfontosabb bevétele, és amelynek egy részét szolidaritási hozzájárulási adóként már most is elveszi az állam.


Az újabb forráselvonásokkal a Fidesz tovább folytatná az önkormányzatok működésének ellehetetlenítését, valamint kiüresítését. Az Orbán-kormány folyamatosan központosít, feladatokat és forrásokat von el az önkormányzatoktól, azonban mindig több forrást vonnak el, mint feladatot, ezáltal pedig hosszútávon romlik a közszolgáltatások színvonala.

[Afelől pedig senkinek ne legyenek kételyei, hogy az újabb forráselvonások leginkább az ellenzéki önkormányzatokat fogja súlytani, az elvont források pedig vagy eltűnnek a központi költségvetésben, vagy a kormánypárti önkormányzatok kapják majd meg.]




Az MSZP szerint az önkormányzati rendszer átfogó újragondolására van szükség, hiszen az önkormányzatok a demokrácia utolsó védőbástyái.

forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top