Politika

Mi lesz ebből? Nagyon súlyos hír érkezett Ausztriából

Az osztrák választás eredménye felfordulást okozhat.


Mi lesz az osztrák választás végeredménye?

A szélsőjobboldali Osztrák Szabadságpárt nyerhette a parlamenti választásokat. A nacionalista, bevándorlásellenes politikai szervezet a szavazatok 29,1 százalékát szerezhette – mindez a friss exit pollokból derült ki, amely a szavazóhelyiségekből távozó választópolgárok megkérdezésén alapul.

A második helyre a mérsékelt jobboldali Osztrák Néppárt ért be. A politikai erő szorosan a szabadságpárt mögött végzett, és a szavazatok 26,2 százalékát szerezhette.


A harmadik helyen Ausztria Szociáldemokrata Pártja végezhetett, és 20,4 százaléknyi szavazatot kaphatott. A baloldali, korábban hosszú időn át kormányzó eredmény immáron zsinórban harmadjára szenved választási vereséget, és első ízben szorul a harmadik helyre.

Erősödött a szélsőjobb, gyengültek a mérsékelt erők

Az FPÖ az előző, 2019-es választásokhoz képest több mint 11%-kal erősödött. Akkoriban a radikális párt jelentős támogatásvesztést szenvedett, ugyanis a párt hivatalban lévő alkancellárja jelentős korrupciós botrányba került Ibizán.

A harmadik helyre a liberális NEOS érhetett be, és a szavazatok 8,8 százalékát kaphatta. A harmadik helyért még a jelenlegi másik kormánypárt, a Zöldek is beérhettek, az exit pollok szerint ugyanis a szavazatok 8,6 százalékát kaphatták. A zöldpárt az előző választáshoz képest a szavazatai felét elveszíthette.

Az osztrák választás győztese a Putyin- és Orbán-barát erő

A győztes FPÖ az Orbán Viktor nevével fémjelzett Patrióták Európárt szövetség tagja az Európai Parlamentben. A Herbert Kickl vezette Osztrák Szabadságpárt kimondottan követendő példaként tekint Orbán Viktor országlására, illetve a Vlagyimir Putyin vezette Oroszországgal is jó kapcsolatot tart fent.

Ennek ellenére messze nem biztos, hogy kormányra kerülhet a szélsőjobboldali párt. Gyakorlatilag az összes parlamenti párt kizárta az együttműködést a szélsőjobboldali erővel, még a korábban velük kormányzó, várhatóan második helyen végző Osztrák Néppárt is.


A kutatás alapján így nézhet ki a parlament összetétele:

  • FPÖ: 57
  • ÖVP: 52
  • SPÖ: 40
  • NEOS: 17
  • Zöldek: 17 mandátum.

Az osztrák választás eredményeit élőben lehet követni a Partizán adásában:


(euronews.hu/Partizán/Nyugati Fény) | forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top