Egyéb

Szűcs Judith nevetségesen kevés nyugdíjt kap: sokkot kapott, amikor beállított hozzá a postás

Úgy tűnik a művészek nagy része nevetségesen alacsony nyugdíjat kap, korábban már írtunk arról, hogy Zalatnay Sarolta, Bíró Ica, de még Pásztor Erzsi is olyan kevés nyugdíjat kap, hogy ha nem dolgozna mellette, nem tudna megélni belőle.


Hozzájuk csatlakozik Szűcs Judith is, akit a Kiskegyed szólaltatott meg az ügy kapcsán, és kiderült, hogy nála sem rózsás a helyzet, ha nem lennének fellépései alig tudna megélni az államtól kapott juttatásból.

Az énekesnő nem árulta el, hogy jelenleg mekkora összeget kap nyugdíj címén, de azt igen, hogy első alkalommal 28.600 forintot vitt neki a postás.

„Nem szeretek panaszkodni, de én 28.600 Ft-tal kezdtem a korai nyugdíjba menést” – mondta a Kiskegyednek az énekesnő.

„Azóta pár százalékkal emeltek, de előfordult, hogy már én is benyújtottam kérvényt és így pár ezer forinttal többet kapok. Nem akarok ezzel foglalkozni a hátralévő életemben, mert csak felidegesíteném magam. Ha van fellépésem, abból elvagyok” – fogalmazott Szűcs Judith.

Az énekesnő egyik legszebb slágere, a „Mondd, mit tegyek, hogy érezd”, az alábbi videóban azt lehet meghallgatni!



forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top