Politika

Fotókkal: Itt a bizonyíték, hogy Magyar Péter hazudott a Diákhitel Központ szerződéseiről

Egyre több gyanús dologra derül fény a korábban Magyar Péter vezette Diákhitel Központ ügyében.


Előkerült a Diákhitel Központ Zrt. (DHK) Magyar vezetése idejében kötött szerződéseit vizsgáló jelentés. Egy interneten többnyire ingyenesen elérhető tartalomból összeállított tanulmány oldalanként 100 ezer forintba került, összesen 4 millió forint értékben, egy 18 diakockából álló előadás pedig 4,4 millió forintba kóstált.

2019 júniusától 2022 februárjáig volt az állami DHK vezérigazgatója szép havi summáért Magyar PéterVarga Judit volt férje NER-es szakítását követően a Partizán-interjúban két dologgal indokolta távozását a DHK éléről: azzal, hogy túlárazott szerződéseket írattak vele alá a NER-es Balásy Gyula cégeivel, és azzal, hogy fenyegetésképpen ráküldték a Kormányzati Ellenőrzési Hivatalt (Kehi).


„Miután ez megtörtént, lezárták a vizsgálatot mindenféle megállapítás nélkül”

– mondta akkor Magyar Péter.

Most kiderült, ez nem így van. Magyarország legnívósabb oknyomozó portálja, az Átlátszó ugyanis megszerezte a Kehi-vizsgálat anyagát, amiből kiderül,

mégiscsak tettek megállapításokat.

Izgalmas részletek derülnek ki a jelentésből

A 2021. augusztusi Kehi-jelentés a DHK működésére is tett szakmai észrevételt, eszerint a hitelállomány és a hitelfelvevők száma is csökkent, a szervezet inkább közvetett állami támogatásokból működött. A jelentésben az áll, több mint félmilliárd forintot költöttek

„hirdetésekre, reklámokra és tanácsadásra, a megrendelt kutatások, elemzések és tanulmányok díjazása pedig több esetben nem állt arányban az ellenszolgáltatással.”


De olyan is előfordult, hogy

„triviális, az interneten számos helyen ingyenesen elérhető megállapításokra jutottak, illetve olyan cégeket kértek fel ajánlattételre, amelyek teljesítési képessége eleve kétséges volt.”

A jelentésben súlyos kifogásokat fogalmaztak meg egyes konkrét szerződésekkel kapcsolatban. Azt is megjegyezték az összefoglalóban, hogy több esetben nem volt valós verseny. Az ajánlattételre felkért társaságok teljesítési képessége pedig eleve kétséges volt, illetve szóvá tették a

díjazás és az ellenszolgáltatás arányosságát is.

100 ezer forint egy oldal, 244 ezer egy dia

Az Átlátszó kigyűjtötte, hogy a KEHI szerint a felsorolt cégekkel között szerződésekkel milyen problémák voltak:

  • Amikor a First Voice Kft. elnyerte a 12,1 millió forintos, kérdőíves kutatásról szóló megbízást, egy olyan fordítóirodát is felkértek ajánlattételre, amely nem is tett ajánlatot (mivel vélhetően nem is tudta volna elvégezni a feladatot).
  • HYPERTEAM Kft.-vel szemben két olyan cég indulhatott, amelyeknek még honlapjuk sem volt, nem adtak le beszámolót vagy csak pár millió forintos bevételt értek el. (Az egyik cég azóta felszámolás alá került.) Így a HYPERTEAM könnyedén nyerte el a folyamat modellezési szerződést 7,4 millió forintért.

  • PlanB Kft. (amely korábban Magyar volt feleségének, Varga Juditnak is adott kommunikációs tanácsokat) mellett egy olyan cég indult 3 alkalommal is, amely 2002-ben adott le utoljára beszámolót, életjeleket nem mutatott (és azóta megszűnt).A PlanB ráadásul drágán is dolgozott: egy 40 oldalas – kétes minőségű – tanulmányt a Z generációról 4 millió forintért készített el (ez 100 ezer forint/oldalt jelent), egy másik esetben pedig 4,4 milliót kért egy 18 diából álló előadásért. De a KEHI szerint egy faültetéssel kapcsolatos projektet is 14,8 millióért végzett el nagyjából 500 ezer forint helyett.
  • First Voice diákhitelezéssel kapcsolatos kutatása, valamint a MESTINT Kft. közvélemény-kutatása 2-2 millió forintból megoldható lett volna, ők azonban 14,5, illetve 12,4 millióért dolgoztak.
  • Ugyanígy túlárazottnak tartotta a KEHI a Think&Thank Kft. megbízását is, amely során Facebook-posztokon és egyéb kevésbé erőforrás-igényes feladatokon túl sok mindent nem csinált a cég 14,7 millió forintért.

– foglalta össze a portál a szerződésekkel kapcsolatos megállapításokat.

Bár a feltárt esetek további vizsgálatot is érdemelhettek volna, vagy akár a felelősségre vonás is felmerülhetett volna, a jelentésben egyikre sem történik utalás.

Magyar mindenkit támad, aki szembesíti a valósággal

Így járt Hadházy Ákos is. A független képviselő ugyanis a Facebook-oldalán tudatta, hogy betekintést kapott a Diákhitel Központ szerződéseibe. Ez az a szervezet, amelyet a fideszes kapcsolatai révén korábban Magyar Péter elnökölt. Ebbéli minőségében hűtlen kezelést követhetett el, amikor sokszorosan túlárazott reklámszerződéseket írt alá a fideszes propagandamédiával.


A független képviselő szerint amit látott, az

felveti a büntetőjogi felelősség kérdését,

és a Nyugati Fény kérdésére telefonon megerősítette, hogy feljelentést fog tenni az ügyben.

Magyar erre akkor úgy reagált, hogy Hadházy csak vádaskodik, konkrétumok nélkül.

Hont András, az Átlátszó újságírója a közösségi oldalán is szembesítette a volt NER-es vezérigazgatót a valósággal. Hont azt is előrebocsátja, a tényfeltáró cikk nyilván nem lesz Magyar ínyére, netán még „rogánozni” is fog egy nagyot. Azt írta:

„»Lezárták a vizsgálatot mindenféle megállapítás nélkül« – mondta Magyar Péter februári első interjújában a Partizánnak a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal Diákhitel Központot érintő eljárásáról. Azt is mondta az elmúlt hetekben, hogy Hadházy Ákos csak vádaskodik konkrétumok nélkül.



Hát, nem. Egyik sem.

A vizsgálatot lefolytatták, és az összegző jelentésben szokatlanul egyértelmű és kemény megállapításokat fogalmaztak meg. Fél év múlva távozott is posztjáról. A dokumentum pedig tele van konkrétumokkal, amelyeket Hadházy korábban már megpendített.
Hogy ne legyen maszatolás, itt a jelentés, megszereztük. Mondom, mit kell mondani: Rogán.”

Így lett a Diákhitel Központ vezérigazgatója


Bár Magyar Péter 2019-es kinevezésekor azt állította, hogy azért nevezték ki – gazdasági képzettség nélkül – az állami tulajdonú Diákhitel Központ Zrt. vezérigazgatójának, mert egykor maga is kapott diákhitelt (!), a NER-ben valójában nincsenek véletlenek. Magyar Pétert ugyanis alig egy hónap különbséggel nevezték ki vezérigazgatóvá, minthogy Varga Juditot miniszterré 2019-ben.

A Diákhitel Központ Zrt. vezérigazgatójaként 2019 júniusától 2022 februárjáig havonta 3,5 millió forintos alapfizetést kapott Magyar Péter, a nyilvánosan elérhető fizetési adatok alapján. Ehhez járult még az éves, 1,3 millió forintos cafeteria, valamint az alapbér 20 százalékára rúgó prémium is.

forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top