Politika

Előszedték a vészforgatókönyvet a karmelitában: Németh Szilárd óriási pácban van

Közeleg Németh Szilárd bukása?


Ábel Attila, a 2019-ben a Fidesz színeiben megválasztott, mára független leköszönő csepeli alpolgármester leveléből derültek ki furcsa részletek Németh Szilárddal kapcsolatban. Szerinte Németh hosszú időn keresztül Pókembernek képzelte magát. Ezért a rezsibiztos fel is jelentette őt.

Hírt adtunk róla, hogy Ábel azt írta szeptemberben, hogy egy „becsületbeli ügye” még hátra van. Valószínűleg erre gondolhatott.

Szövevényes ügy bontakozott ki Csepelen. Németh Szilárd bukása is bekövetkezhet?

Ábel Attila levelét Fürcht Nórának, a csepeli Fidesz alelnökének címezte. Ennek a belső levelezésnek a második részét hozta most nyilvánosságra, ami miatt korábban Németh Szilárd fel is jelentette őt (bár a márciusban tett feljelentés tényét letagadta, de a BRFK megerősítette ezt a Telexnek.)


A levelezés ugyanaz, amit feljelentéséhez mellékelt Németh. Ezt kezdte el hétfőn nyilvánosságra hozni Ábel három részben, mert Németh Szilárd nem távolította el a csepeli Kozma István Magyar Birkózó Akadémia (KIMBA) köré törvénytelenül emelt kordonsort.

Ábel Attila a levelezés első, hétfőn nyilvánosságra hozott részében is utalt rá, hogy Németh Szilárdot nem tartja teljesen épelméjűnek. Azt írta:

Az, hogy orvosi értelemben elmebeteg-e, vagy csak szélsőségesen elmezavaros, lényegtelen. Ehhez orvos kellene.

Te magad is fel tudnál sorolni vagy harminc esetet, amikor személyesen tapasztaltad a hazugságait, manipulációit, aljasságait. Annyi biztos, hogy tudatában van a tetteinek, hiszen igyekszik minden sza.ros ügyet másokra kenni. Meg vagyok győződve arról is, hogy


nem áll le addig, amíg nem kap egy kegyetlenül durva pofont.

Nem ismertem nála önzőbb, gyávább és sza.rabb embert életemben. Kár, hogy későn jöttem rá, ki is valójában, vagy ha a jobbik eset történt, mivé vált 2014 után.”

Kedden új részleteket hozott nyilvánosságra

A levél második részében a 2014-es időszakot részletezi. Összefoglalta, hogy a hatalomhoz közeli szervezetek, így a Fidesz botrányainál is visszatérő elem, hogy

egyesek törvények felettinek kezdik érezni magukat,

hatalmukat pedig vagyonnövelésre, bosszúállásra, vélt vagy valós ellenfeleiknek való ártásra használják fel. Ezek az elemek szerinte Németh Szilárdnál is jelen vannak. Az Alaptörvényt papírfecninek tekinti: saját magát képzeli törvénynek, aki megmondja, mi jogszerű és mi nem.

Ábel Attila hozzátette, szerinte a Fidesz alelnökének legközelebbi barátai, tanácsadói közül már 2014-ben is ketten voltak, akik azt mondták, hogy orvoshoz kellene fordulnia, sőt,

egyikük már ekkor úgy vélekedett, hogy Németh Szilárd pszichopata lehet.

Megjegyezte, hogy előtte is voltak furcsaságai, például hisztérikusan tudott gyűlölni.

Szerinte a Fidesz alelnöke 2013-ban kezdett megváltozni, azt követően pedig, hogy 2014-ben első ízben kikapott az országgyűlési választáson, teljesen kifordult magából.

És jön Pókember

Ábel külön pontban foglalkozik az úgynevezett „Pókember-korszakkal”.

A 2014-es választás után szerinte Németh Szilárd depressziós lett. Azt írta róla:

„Amikor nem csontrészeg valahol, jön-megy az önkormányzatban és énekel”. Ugyanazt a dalt énekelte a Tobey Maguire-féle Pókember 2-ből:


»Pókember, pókember, mindent tud, amit egy póknak kell

hálót sző, lyukasat, és elkapja a rovarokat

Ó, vigyázz, ott repül a Pókember!«”

Aztán Ábel szerint a következő gondolatokkal folytatta:

„A jó elbukik, a rossz győz. A jó a rossz, és a rossz a jó. Ezekért nem érdemes dolgozni. Ezek nem érdemelték meg, hogy dolgozzak értük. Mindig a rosszat ünneplik, a jó lehet bármilyen jó, nem kapja meg a jutalmát.

Érted Attila? A jó az rossz, és a rossz a jó!”

Tovább is részletezte

„Szerintem akkor halt meg a Pókember, és lett belőle pár év alatt valami más. Valami kétarcú, sötét, cinikus és rosszindulatú. Nem tudom, hogy a Marvel univerzumban van-e hasonló, én ehhez kevés filmjüket láttam”

– írta posztjában Némethről Ábel Attila.

A távozó alpolgármester azt is megjegyzi, hogy ha igaza van Németh Szilárd elmeállapotát illetően, akkor valójában most óriási örömöt okozhat neki.


„Grandiózus nárcizmus esetén a negatív említés is egyfajta lelki orgazmus.

Csak az számít, hogy vele foglalkozzanak.

Végre újra rivaldafényben lehet. Ismét előveheti kedvenc áldozati maszkját, és panaszkodhat”

– írta.

Megemlítette még azt is, hogy a csepeli Jedlik Ányos Gimnázium felavatása előtt állítólag többen kérték a Fidesz alelnökét, ne ragaszkodjon annyira a falára kifüggesztett Orbán-idézethez, de neki fontosabb volt a provokáció, és hogy rá figyeljenek.

A posztot itt olvashatod:


(Ábel Attila/Facebook) | forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top