Egyéb

Fut a szekér!Újabb cégben lett tulajdonos Schadl György

Augusztusban újabb, ezúttal egy épületfelújítással foglalkozó cégben lett érdekelt a végrehajtói kar korrupcióval vádolt volt elnöke.


Újabb cégben lett tulajdonos Schadl György, a Magyar Bírósági Végrehajtói Kar (MBVK) korábbi elnöke – értesült a hvg.hu. A lap úgy tudja, az épületfelújítással foglalkozó T&B Future Energetikai Kft.-t július végén alapította két magánszemély – név szerint Bozóki Eleni és Terebesi Csaba -, Schadl György pedig augusztusban szállt be a vállalatba egymillió forinttal.

A Csomádon bejegyzett cég főtevékenysége egyéb épületgépészeti szerelés, a taggyűlési jegyzőköny szerint a tulajdonvásárlásról szóló üzlet a házi őrizetben lévő Schadl György otthonában köttetett. A cégben mindhárom tulajdonos egyaránt 33 százalékos szavazati aránnyal rendelkezik, a nyereségből szintén egyenlő mértékben részesülhetnek.


Nyilván nem a Sándor-palotát tatarozzuk majd, hanem alapvetően lakossági és kisebb ipari ingatlanok esetében vállalnánk szigetelési, felújítási munkákat


– mondta el a bukott MBVK-elnök a lap megkeresésére. Hozzátette, a másik két tulajdonos régebbi ismerőse, akikkel „általános felújításokat” végeznek majd. A lap emlékeztet: a végrehajtói kar korrupcióval vádolt volt vezetője néhány hete már érdekelt lett egy ingatlanforgalmazó cégben is, de ennek, valamint a felújítással foglalkozó vállaltnak állítása szerint semmi köze sincs egymáshoz. – Sokan azt állították, hogy majd végrehajtási árveréseken veszek részt, de ilyen korábban sem történt. Csak szerettem volna egy olyan projektcéget, amelyet használni lehet, ha adódik valamilyen lehetőség – fogalmazott az ingatlanforgalmazó céggel kapcsolatban.

forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top