Egyéb

Nem sok maradt hátra: erre az évre jósolta meg az elismert tudós a világvégét

A valaha élt egyik legnagyobb elme hitt abban, az általunk ismert világ egy nap véget ér, és meglehet, hamarosan kiderül, igaza volt-e.


Sokakat öntött el nyugtalanság, amikor napvilágot látott Isaac Newton 1704-ben tett jóslata. A híres tudós úgy vélte, 2060-ban bekövetkezik a világvége.

Az Apokalipszisről megszámolhatatlan jóslat született az évszázadok során, a Bibliától kezdve napjaink önjelölt prófétáiig, ám amikor mindez a modern tudomány egyik atyjától származik, az igencsak elgondolkodtató. Newton – aki úttörő felfedezéseket tett a fizikában és a matematikában – elmélete szerint az általunk ismert világ 2060-ban megszűnik létezni: ez alapján tehát már csak 36 év maradt hátra, sokan közülünk pedig még biztosan megélik ennek a dátumnak a bekövetkeztét.


Newton az elméletét a Biblia és más vallási szövegek aprólékos tanulmányozásával támasztotta alá, megjósolva, hogy a jelenlegi világot egy szó szerinti „Mennyei Királyság“ váltja majd fel a Földön. Hitt abban is, hogy Jézus Krisztus a 21. század közepén vissza fog térni, és egy évezreden át uralkodik, amely alatt a zsidó nép „virágzó és örök királyságot“ hoz létre Izraelben.
Egy Newton-szakértő, Stephen D. Snobelen elmondta, a tudósok már jó ideje tisztában vannak ezzel a jóslattal, a szélesebb közönség számára azonban csak a közelmúltban vált ismertté.


„Sokak számára sokkoló volt az a kinyilatkoztatás, hogy Newton szenvedélyes hívő volt, aki komolyan vette a bibliai próféciákat“ – jegyezte meg Snobelen, majd hozzátette, a világvégével kapcsolatban a tudósok azóta is tettek jóslatokat.

„Érdekes módon, néhány hónappal a 2060-as jóslat kirobbanása után Sir Martin Reese, napjaink egyik vezető tudósa kiadott egy könyvet ‘Our Final Hour’ címmel, amelyben azt állítja, hogy az emberi fajnak csak ötven-ötven esélye van a 21. század túlélésére“ – magyarázta el Snobelen, a Daily Star beszámolója szerint.



forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top