Egyéb

Csak egyszerűen összekavarod a hozzávalókat – Pihekönnyű túrós finomság

Végtelenül egyszerű összeállítani, és hamar megsül.


Már évek óta készítem, hol mazsolával, hol nélküle. Volt, hogy konzerv barackot vágtam a tésztába, akkor is isten finom lett.

Hozzávalók:


  • 450 g tejföl
  • 10 dkg szoba hőmérsékletű vaj
  • 8 tojás
  • 7 evőkanál cukor
  • 7 evőkanál liszt
  • 50 dkg túró
  • 1 citrom reszelt héja
  • a tálaláshoz:baracklekvár, porcukor

A hozzávalókat a felsorolás sorrendjében a keverő tálba tesszük.  Először a ‘folyékony’ alkotókat keverjük ki, majd mehet bele a liszt és végül a túró. Az így kapott masszát a kivajazott (lisztezni nem kell!), magas falú tepsibe öntjük. A tepsit néhányszor a konyhapulthoz ütögetjük, hogy egyenletesen elterüljön a tészta, illetve, hogy a felesleges levegő távozzon belőle.

180 fokos előmelegített sütőbe tesszük és annak erősségétől függően kb. 25-30 perc alatt készre sütjük.


Sülés közben jelentősen megemelkedik, majd amikor a sütőből kivesszük, összeesik.

Forrón ízlés szerint felszeleteljük, de kihűtve is nagyon finom.

forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top