Egyéb

Most jött: anya és fia haltak szörnyet a hajnali balesetben. A borsodi 30 éves milliomos egy bmw-vel…

Szörnyethalt egy 30 éves férfi és az 54 éves édesanyja, amikor fának csapódtak Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyében, Tard közelében. A BMW az ütközéstől a felismerhetetlenségig összetört.


A sofőr nagy sebességgel száguldott az úton két utasával, majd váratlanul utolért egy szabályosan haladó másik kocsit. Ekkor ijedtében vészfékezett, amitől az autó irányíthatatlanná vált, s az út másik oldalára sodródott, majd akkora erővel csapódott egy fának, hogy a motorja is kiszakadt. Az ütközés következtében a sofőr hátul ülő édesanyja kirepült a gépkocsiból– – mondta a vármegyei rendőrségi szóvivő a Tények

A BMW az ütközéstől a felismerhetetlenségig összetört, a benne tartózkodók pedig beszorultakat, s őket csak a katasztrófavédelem kiérkező emberei tudták kivágni a gépjárműből. Egy éppen arra járó buszból hívták ki a mentőket és rendőrséget, amit egy, a buszon utazó szemtanú mondott el.


Sem a járművezetőt, sem az édesanyját nem tudták megmenteni a kiérkező mentők. Az anyósülésen megsérült tinédzsert súlyos fej- és végtagsérüléssel a megyei kórházba szállították – nyilatkozott a műsorban Győrfi Pál, a mentőszolgálat szóvivője.

forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top