Politika

Lejárt a munkaideje, otthagyta az utasokat Bicskénél a mozdonyvezető

Elképesztő!


Október 4-én jó páran Tatáról Budapestre szerettek volna utazni a MÁV 4921-es számú járatával. Meglepő módon a vonat késés nélkül el is indult, de történt egy kis bökkenő Bicskénél.

Miután a vonat lassított, majd megállt, az utasok arra gondoltak, hogy technikai okok miatt történik mindez. 10 perces várakozás után azonban egyre türelmetlenebbekké váltak.


Időközben feltűnt a szerelvényen egy kalauz, aki tájékoztatta a járműn lévőket, hogy a vonat azért áll,

mert a mozdonyvezető kiszállt, ugyanis lejárt a munkaideje.

Ezután többen leszálltak a járműről, hogy megvárják az egy órával későbbi járatot. Végül 21:30 helyett 22:30-kor érkeztek meg Budapestre.

Történt már ilyen

Egyébként nem ez az első ilyen eset: 2019-ben Csomádon, 2020-ban Újpesten szállt ki a mozdonyvezető arra hivatkozva, hogy lejárt a munkaideje.

Reagált a MÁV


Frissítés: A MÁV időközben kiadott egy közleményt, amelyet változtatás nélkül közlünk:

„Mozdonyvezető kollégánk nem azért nem vitte tovább a járatot, mert a műszakja lejártával arra nem volt hajlandó, hanem mert a 10 óra vezetési idejét meghaladta volna.

A rendkívül szigorú szabályok miatt erre nem volt lehetősége. Az őt váltó kolléga biztosításáról a vasúttársaság a lehető leggyorsabban igyekezett gondoskodni, a második mozdonyvezető eljutását azonban érdemben hátráltatta a korábbi – Tatabánya térségében történt – gázolásos baleset, illetve az annak következtében blokkolt, lelassult vasúti közlekedés

Határozottan cáfoljuk ugyanakkor azt az értesülést, hogy kollégánk elhagyta volna a szerelvényt:

a szolgálatát meghosszabbítva is a járművön maradt és áram alatt tartotta azt, vagyis a kocsikban mindvégig volt világítás, fűtés és működtek az ajtót, az első mozdonyvezető tehát a járművet biztosítva várta be a váltótársát. A tatabányai gázolásos balesetre visszavezethető rendkívüli helyzet miatt utasaink megértését kérjük.”


(via Index) | forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 | SilverPC Blog | HirWiki Themetf

To Top