Politika

Vége az ellenzéki pártnak? Megszűnik az egyik parlamenti frakció

Csárdi Antal kilép az LMP-ből, így a frakció létszáma a törvényi minimum alá esik.


Az LMP frakciója biztosan megszűnik Csárdi Antal kilépése után

Beszámoltunk róla, hogy a kiszivárgott értesülések szerint Csárdi Antal kilépett az LMP-ből, illetve várhatóan annak parlamenti frakciójából is távozik. A hírt az érintett csütörtökön még nem kommentálta, vasárnap azonban közösségi oldalán ő maga erősítette meg a hírt a párt egyetlen egyéni választókerületben győztes országgyűlési képviselője.


Az LMP távozó politikusa arról írt: számára elfogadhatatlan, hogy a pártja a Fidesz által is támogatott Vitézy Dávid mögé állt be a választáson. Bár bizonyítékot nem tudott bemutatni, arra hivatkozott, hogy pártja Rogán Antallal egyeztetett Vitézy támogatásáról.

Csárdi megjegyezte: elindította a parlamenti frakcióból történő kilépés folyamatát. Ez azonban azt is jelenti, hogy az LMP országgyűlési közössége


az előírt 5 fő alá csökken, így megszűnik a párt frakciója.

Felelősen azonban csak úgy tudja elhagyni a párt frakcióját, ha biztosítva látja a képviselők munkáját segítő (volt) kollégái megélhetését – közölte Csárdi.

Csárdi Antal írását >>ITT<< tudod megnézni.


Nem Csárdi Antal az első, aki az LMP-ből való távozás mellett döntött

Érdekesség, hogy Keresztes László Lóránt néhány héttel ezelőtt hasonló okokból lépett ki a pártból. Ő ugyan a frakciónak továbbra is része maradt, hogy továbbra is betölthesse az Országgyűlés Fenntartható Fejlődés Bizottságának elnöki tisztségét. Csárdi távozásával azonban Keresztes ezen tisztsége is biztosan megszűnik.

forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 | SilverPC Blog | HirWiki Themetf

To Top