Politika

A magyar politika legsúlyosabb botránya van kirobbanóban

Állítólag konkrét bizonyítékai vannak annak az ex-LMP-s politikusnak, aki azt állítja, hogy igenis kapcsolat lehet az LMP-Vitézy Dávid és a NER között. Ezzel az információval megint az a probléma, hogy Csárdi Antal is a választások után hónapokkal világosodott meg azzal kapcsolatban, hogy korábbi pártja és a NER között kapcsolat lehet.


Mindenesetre, ha állításai igazak, az elmúlt évek legnagyobb politikai botránya van kirobbanóban.

Csárdi Antal, az LMP eddigi parlamenti képviselője, bejelentette távozását a pártból és annak frakciójából, élesen bírálva az LMP vezetését.

A politikus állítása szerint bizonyítékkal rendelkezik arra vonatkozóan, hogy a párt vezetése előre egyeztetett a kormánypárttal még azelőtt, hogy hivatalos döntés született volna a Vitézy-projektről. Csárdi szerint ezek a titkos tárgyalások azt mutatják, hogy az LMP már nem tekinthető ellenzéki pártnak.


A képviselő vasárnap adott interjút a 444.hu-nak, ahol kifejtette, hogy a párt kongresszusa előtt Rogán Antal és Vitézy Dávid is részt vettek az egyeztetéseken az LMP vezetőivel, melynek során fontos döntések születtek. Csárdi számára ez elfogadhatatlan, és úgy látja, hogy a párt ideológiailag eltávolodott korábbi alapértékeitől.



“Az LMP megszűnt ellenzéki pártnak lenni” – fogalmazott Csárdi, aki kijelentette, hogy „ezer százalékig” biztos a forrás megbízhatóságában, de részletesebben nem beszélt a bizonyítékról, hogy megóvja az informátora kilétét. Csárdi szerint Ungár Péter, az LMP egyik vezetője nem is tagadta az egyeztetések tényét, amikor szembesítette őt az információkkal.

A politikus döntése különösen fájdalmas lehet az LMP-nek, mivel 15 éve tagja volt a zöldpártnak, és azóta az egyik legismertebb képviselőjük lett (igaz eddig sem volt sok képviselőjük). Kilépésével azonban az LMP parlamenti frakciója is megszűnik. Csárdi elmondta, hogy kilépését addig nem véglegesíti, amíg nem biztosított, hogy a frakció munkatársai anyagilag biztonságban lesznek.

forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 | SilverPC Blog | HirWiki Themetf

To Top