Politika

Az egész ország Orbánon röhög, olyan baik vétett élő adásban

Hát biztos, hogy lesz csodálkozás azon, sőt már volt. 


Orbán Viktor miniszterelnök péntek reggel a Kossuth Rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában adott szokásos interjút, ám ezúttal is meggyűlt a baja az évszámokkal. A kormányfő a gazdasági fellendülés terveiről beszélt, amikor egy téves évszámot említett.


 

„Jövő évben megindulunk, alakul az a terv, amivel nagy lendületet adunk a magyar gazdaságnak. Lesz nagy csodálkozás, amikor az első negyedéves gazdasági számok majd 2015-ben kijönnek” – mondta Orbán.

Valóban lesz csodálkozás amikor megnézzük a 2015-ös gazdasági adatokat, de elsősorban azon, hogy a kormánynak még ahhoz képest is sikerült alulmúlnia magát, pedig már akkor sem voltak acélosak azok a számok.



Orbán korábban is keverte már az évszámokat. Legutóbb a Néprajzi Múzeum állandó kiállításának megnyitóján tévesztett időpontokat. A miniszterelnök akkor 2022 májusára utalt, mint az új Néprajzi Múzeum megnyitásának időpontjára, ám hozzátette: „akkor még a covid előtt voltunk”. Ez a kijelentés többekben zavart keltett, hiszen a 2022-es időszak már javában a világjárvány utáni helyreállás ideje volt. Ráadásul Orbán a Liget Projekt kezdetét is tévesen 2002-re tette, miközben a valóságban a projektet több mint egy évtizeddel később indították.

Bár a kormányfői beszédek esetleges hibáit gyakran kijavítják, ahogy az a Néprajzi Múzeum megnyitója esetében is történt, az ilyen hibák továbbra is komoly figyelmet kapnak. A közéleti szereplők esetében, különösen a miniszterelnöké, az ilyen tévedések könnyen teret adhatnak a kritikáknak és a közösségi médiában való gúnyolódásnak.



Orbán Viktor ismételt bakijai felvetik a kérdést: mennyire pontosak azok a gazdasági és politikai előrejelzések, amelyek ilyen tévedésekkel kerülnek nyilvánosságra?

forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 | SilverPC Blog | HirWiki Themetf

To Top