Politika

Egyre nagyobb a baj – A kormánynak azonnal lépnie kellene az ügyben!

Az Orbán-kormánynak köszönhetően hamarosan már az illegális migráció visszaszorítását sem fogják tudni maradéktalanul ellátni a határvadászok, ugyanis az alacsony bérek miatt sokan hagyják ott hivatásukat!



A határvadászok körében tapasztalható jelentős fluktuáció nem okozhat meglepetést annak, aki közelről ismeri a szférában uralkodó körülményeket. Magyarország déli határvédelmére olyanok jelentkeznek, akik tisztában vannak a feladattal, vállalják az ezzel járó veszélyeket, így a harcot az embercsempészekkel, a kerítést megrongálókkal, a sokszor agresszív támadókkal.

A napvilágot látott adatok azonban azt mutatják: míg nem részesülnek anyagi megbecsülésben a határvadászok és így nem garantál számukra stabil egzisztenciát hazánk védelme, addig hiába a hivatástudat és a hazaszeretet, sokan egyszerűen nem tudják vállalni a szolgálat teljesítését.

A friss adatok szerint idén szeptemberig majdnem minden negyedik határvadász döntött úgy, hogy nem folytatja a szolgálatot és felmondott.



Szeptember 20-ig több mint 300 határvadász szerelt le, kilenc hónap alatt tehát a teljes állomány majdnem negyede lecserélődött – írja a közösségi oldalon Harangozó Tamás, az Országgyűlés Honvédelmi és Rendészeti Bizottságának alelnöke.

Az MSZP-s politikus szerint a lemorzsolódás nagy mértéke nem lehet meglepő, ugyanis a határvadászok legmagasabb bére csupán nettó 300 ezer forint körül mozog, annak ellenére, hogy minden nap veszélynek teszik ki életüket.



Akik hazánk védelmét akár életük árán is vállalják és azt hivatásuknak fogadják, megérdemlik a megbecsülést. A haza védelme nem lehet csak egy üres frázis, amit közpénz milliárdokból plakátokon hirdet a kormány – írja Harangozó, aki hozzátette, hogy a pálya vonzóvá tétele nem a hangzatos szlogenekkel, hanem a megbecsültséggel, a kiszámítható életpályával, az előrelépési lehetőségekkel és tisztességes szolgálati nyugdíjrendszerrel érhető el.

forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 | SilverPC Blog | HirWiki Themetf

To Top