Politika

Baj van: Csányi Sándor nekiment a kormánynak

Csányi Sándor: Az OTP egyedülálló terhekkel néz szembe


Csányi Sándor, az OTP Bank elnök-vezérigazgatója a Portfolio konferenciáján tartott előadásában élesen bírálta a magyar adópolitikát. Szerinte olyan adókat kaptak a nyakukba, amelyek más országokban nem terhelik a bankszektort. Az OTP ennek ellenére Európa egyik legstabilabb bankjává vált.


Csányi előadásában kiemelte, hogy míg az amerikai bankok képesek teljesíteni az elvárt hozamokat, addig az európai bankok erre nem képesek. A magyar bankvezér szerint ennek egyik fő oka, hogy az amerikai gazdaság sokkal gyorsabban fejlődik, és az ottani bankok kedvezőbb piaci környezetben működhetnek. Ezzel szemben Európában a kormányzati beavatkozások, az extra adók és a szigorú szabályozások nehezítik a bankok helyzetét.


Csányi külön kiemelte, hogy a magyar kormány különösen aktívan avatkozott be a bankszektor működésébe az elmúlt években, például az extraprofitadóval. Hangsúlyozta, hogy ez az adó a korábbi ígéretekkel szemben továbbra is fennáll, annak ellenére, hogy 2024-re megszűnését ígérték. Az OTP Bank elnöke arra is rámutatott, hogy a hitelnövekedés ellenére a banki tőkearányos megtérülés elmarad a régiós és eurózónás szintektől.

Az OTP Bank helyzetét ismertetve elmondta, hogy a 2022-ben bevezetett extraadók miatt Magyarországon veszteséges volt a pénzintézet. A kormányzati intézkedésekkel kapcsolatban kritikusan fogalmazott, hangsúlyozva, hogy ezek a terhek jelentősen korlátozzák a bankok mozgásterét, miközben a gazdaságot visszafogó hatásuk is van.

forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 | SilverPC Blog | HirWiki Themetf

To Top