Politika

Tűz ütött ki a Mátrai Erőműben

Az ötös blokk három szintjét is elérték a lángok.


Tűz ütött ki a Mátrai Erőmű ötös blokkjában

Tűz ütött ki a Heves vármegyei Visonta ipari külterületén, a

Mátrai Erőmű ötös blokkjában

– tudatta a katasztrófavédelem.

A portál beszámolójában azt írta, személyi sérülés nem történt, ugyanakkor az anyagi kár jelentős.



A tűz az egyik blokk három szintjét is elérte az üzemben. A lángok elterjedését a beépített oltórendszer akadályozta meg, valamint a létesítményi tűzoltók is megkezdték a munkálatokat a gyöngyösi, a hatvani, a hevesi és a füzesabonyi hivatásos tűzoltók kiérkezéséig – írták.

katasztrófavédelem tájékoztatása szerint az egységek nyolc vízsugárral már körülhatárolták a tüzet. Az esethez a katasztrófavédelmi műveleti szolgálat is kiérkezett – közölték.

Forrás: katasztrófavédelem


Mint ismert, a Mátrai Erőmű Magyarország egyetlen szénerőműve, amely működik is. Az Orbán-kormány 2019 végén jelentette be, hogy megvásárolja a létesítményt az állami tulajdonú MVM-en keresztül Mészáros Lőrinc érdekeltségéből, mintegy 44 milliárd forintért. Az erőmű üzemeltetésére 2029. március 12-ig kapott engedélyt a Heves Vármegyei Kormányhivataltól, annak ellenére, hogy a Greenpeace idén tavasszal többször is tiltakozott a szerintük klímagyilkos létesítmény működése ellen.

A tűzoltók eloltották a lángokat

FRISSÍTÉS:



A gyöngyösi, a hatvani, a hevesi és a füzesabonyi hivatásos tűzoltók a katasztrófavédelmi műveleti szolgálat irányítása mellett az izzó, parázsló részeket is eloltották Visonta ipari külterületén, ahol az üzemben az egyik blokk három szintjén volt tűz. A hivatásos egységek kiérkezése előtt a létesítményi tűzoltók oltották a tüzet, illetve a beépített oltórendszer szüntette meg a lánggal égést – közölte a katasztrófavédelem szerda reggel.

  • (Kiemelt kép: mtvsz.hu) | forrás



  • Segítsd fennmaradásunk!
    Csatlakozz hozzánk!



    Legnépszerűbb

    Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

    Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

    Csatlakozz hozzánk!

    Független hírek © 2018 Themetf

    To Top