Politika

Súlyos botrány robbant ki hétfőn: Lázár János hazudott az Orbán-kormány vészjósló tervéről

Lázár kiárusítaná a pályaudvarok területét, Vitézy kiakadt.


Arról szólnak a hírek, hogy a „szuverén” Orbán-kormány „nemzetgazdasági érdekek”-re hivatkozva 99 évre magánkézbe adná a legfőbb budapesti pályaudvarok ingatlanhasznosítását. A MÁV közlése szerint további tárgyalásokra lehet számítani a „koncepciók” véglegesítésére vonatkozóan. A volt közlekedési államtitkár azonban kiemelt veszélyekre figyelmeztetett. Vitézy Dávid rablóprivatizációt emleget az üggyel kapcsolatban.

Hivatalos: ismét hazudott Lázár János, 99 évre magánkézbe adják a budapesti pályaudvarok területét


Megírtuk, hogy az információk szerint magánkézbe adná az Orbán-kormány a budapesti Nyugati pályaudvar környékén lévő vasúti területeket, ezzel pedig a magyar állam ki is vonulna ezen területek fenntartásából és fejlesztéséből. A terézvárosi önkormányzat szerint erről szól az az ingatlanhasznosítási pályázat, amelyet a minap írtak ki, és amely meghiúsítja a Podmaniczky park létrehozását. Mint ismert, a VI. kerület már évek óta küzd azért, hogy a projektet megvalósítsák.

Eddig csak a Nyugati pályaudvarról szóltak a hírek, ugyanakkor most az derült ki, hogy több budapesti pályaudvart is érintene a kormányzat terve. Lázár János építése és közlekedési miniszter tárcája mégis azt közölte az ügyben, hogy a terézvárosi önkormányzat által közölt hír

„tévhír, ami félreértésen alapul” (?).

„Az állomás környezete, a vasúti ingatlant körülölelő zöld felület csak abból a szempontból érintett a pályázatban, hogy a legtöbb esetben annak rendben tartását, fejlesztését is vállalnia kell a sikeres pályázónak. Állomáshoz kapcsolódó park tehát nem veszhet el, kizárólag többletfigyelmet, fejlesztést kaphat”


– közölte korábbi „válaszában” az Építési és Közlekedési Minisztérium.

Miről van szó pontosan? Mire készül Lázár János a pályaudvarok ingatlanjaival, amitől Vitézy kiborult?

Úgy tudni, hiába magyaráznak „tévhír”-ről Lázárék, a felhívások szerint – számos vidéki állomás mellett –


Az Orbán-kormány rablóprivatizációjáról írt Vitézy Dávid

MÁV Zrt. közlése szerint az a céljuk, hogy a „fejlesztési területeken” a XXI. század elvárásainak megfelelő színvonalú ingatlanfejlesztéseket valósítsanak meg. A vállalat a 24.hu-nak megküldött válaszában azt írta, további egyeztetések várhatók a koncepciók véglegesítésére. Vitézy Dávid azonban arra hívta fel a figyelmet, hogy ez egy a tipikus, 1990-es évek elejét idéző rablóprivatizációs modell (!).

„Ilyet se{m} nyugati demokráciákban, se{m} arab olajmonarchiákban nem csinálnak!

– fogalmazott a lapnak Vitézy Dávid.

A volt közlekedési államtitkár közösségi oldalán is közzétett egy hosszú bejegyzést az üggyel kapcsolatban.

„Évszázadra szóló ingatlanpanama készül Budapest legnagyobb pályaudvarain: Lázár János utasítására a MÁV 99 évre adná ki a teljes Déli, Nyugati, Keleti és Kelenföldi pályaudvarok ingatlanhasznosítását 7, azaz hét oldalas pályázati kiírásokkal.


Január végén zárul is a pályázat, és tavaszra már gyorsan ki is szerződnék 2025-től 2124-ig az összes budapesti pályaudvar ingatlanait és környezetüket. A magáncég »az épületek használatáért, hasznosításáért

nem fizet ellenértéket«

– tehát ingyen kapja meg az ország legértékesebb pályaudvarait 99 évre. Ugyanakkor ezért cserébe nincsenek elvárt fejlesztési garanciák: a kiírásokban nem szerepel semmilyen városfejlesztési vagy vasútfejlesztési előírás, így

a magáncégek szabadon gazdálkodhatnak az ország legértékesebb vasúti ingatlanaival”

– írta bejegyzésében Vitézy, aki írásában kiemelte, Lázár János ismét hazudott, a miniszter súlyosan félretájékoztatta a nyilvánosságot.

„A Lázár-minisztérium máris félrevezető kommunikációba kezdett, amikor szombati közleményükben azt állították, hogy a pályázatok célja csupán az állomásépületek felújítása. A kiírások azonban teljesen másról tanúskodnak. Ha valóban a felújítás lett volna a cél, nem lenne szükség arra, hogy a pályaudvarok közvetlen környezetét, 15–30 hektáros területeket, a magáncégek kezelésébe adják”

– hívta fel a figyelmet.


„A pályázati kiírás 99 évre magánkézbe adná a posztban szereplő hivatalos térképek szerint:

1. A Nyugati pályaudvar teljes történeti csarnokát, a pályaudvar teljes vasútüzemi területét, a Podmaniczky utca menti beépítetlen sávot (a korábbi kormányzati negyed telkeit), a Dózsa György útig, semmibe véve a korábbi nemzetközi tervpályázaton ide készült világszínvonalú város-, vasút- és közparkfejlesztési tervek eredményeit.

2. A Keleti pályaudvar teljes történelmi csarnokát és Kerepesi útig tartó területét, beleértve a Vágány utca melletti kocsijavító műhely területét is.

3. A Déli pályaudvar teljes területét és a Mészáros utca menti területeket, minden vasútüzemi területet a Hegyalja út és a Krisztina körút között.


4. A Kelenföldi pályaudvar teljes területét, valamint a Volán-pályaudvartól délre fekvő, rendkívül értékes fejlesztési területeket (melyek akár iroda-, akár lakásépítésre, de akár egy új budai központi kórház számára is alkalmasak lehetnének).

Ha mindez végbemegy, az állam majd alkudozhat egy magánbefektetővel, ha bármit szeretne módosítani a vágányok elrendezésén, esetleg bővítené a vasútállomás utasforgalmi tereit, átépítené a vasútvonalat, egyáltalán foglalkozna saját utasai érdekeivel.

Gondoljunk bele, amikor Lázár János már csak egy rossz emléke lesz a magyar vasútnak, esetleg újra lesznek uniós pénzek, netán tényleg olimpiát rendezünk, és újra felmerül egy európai fővárosokhoz méltó vasúti alagút megépítésének terve, azzal szembesül majd az utókor: sem a Nyugati szükséges kétszintűsítése és átépítése, sem a Déli megszüntetése nem megy súlyos, évtizedekre szóló kártérítés és

a pályaudvart 2124-ig kezelő magántulajdonú ingatlancég beleegyezése nélkül

– ismertette, közölve: Lázár János lépéséből ismét az látszik, hogy ő valami egészen mást tanult a rendszerváltást követő mutyik időszakából, és nem csak visszahozná azokat, hanem léptéket is kíván váltani (!).



(Vitézy Dávid/Facebook) | forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top