Politika

Kiderült: A Fidesz tette lehetővé, hogy szabadon távozhasson egy gyilkos a rendőrségről

Hack Péter elmondta: a régi Btk. szerint nem évült volna el Fehér János tette.


Hack Péter jogtudós szerint azonban a 2012-ben elfogadott szabályok miatt nem ítélhetik el Till Tamás gyilkosát.

A Fidesz módosította a Büntető törvénykönyvet, így jogszerűen távozhatott Fehér János – közölte Hack Péter

A 2012-es, már a Fidesz-kormány idején elfogadott Büntető törvénykönyvnek (Btk.) köszönheti a 11 éves Till Tamás gyilkosa, hogy nem kérhetik számon a 24 évvel ezelőtti emberölésért.

A régi szabályok szerint nem évült volna el a cselekmény

– állítja Hack Péter egyetemi tanár, az ELTE büntető eljárásjogi tanszékének vezetője.


Hack nem osztja az ügyészség álláspontját arról, hogy

„az el nem évülő bűncselekmények, így a minősített emberölés esetében az elévülési idő számítása fogalmilag kizárt”,

ezért a 16 éves korában gyilkoló Fehér János ma is felelősségre vonható.

Nem ért egyet az ügyészség értelmezésével

„Erről lesz egy jó nagy vita, és

a bíróságot is meg kell győznie az ügyészségnek.

Ugyanis a Btk.-ban egyértelműen benne van, hogy a fiatalkorúak esetében az elévülés szempontjából a 109. szakasz 3. bekezdést kell figyelembe venni.


Tehát a 16 év feletti fiatalkorúnál, ha életfogytiglani szabadságvesztéssel büntetendő a cselekménye, akkor 15 évet kell figyelembe venni az elévülés szempontjából”

– mondta a 24.hu-nak Hack.

Szerinte a probléma a 2012-es Btk.-val jött létre.

A régi vagy az új Btk. az érvényes?

Amikor elkövették ezt a cselekményt, akkor még a régi Btk. (az 1978. évi IV. törvény) volt hatályban,

ami úgy szólt, hogy az emberölés minősített esete nem évül el.


A jelenleg is hatályos 2012-es törvénykönyv azonban már nem a minősített emberöléshez, hanem az életfogytig tartó szabadságvesztéshez, illetve a fenntartott szabadságvesztéshez köti az elnemévülést.

forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top