Politika

Gulyás Gergely élő adásban jelentette be a durva leszámolást: Elindult a visszaszámlálás (+videó)

Csütörtökön délelőtt 10 órakor tartotta a kormány szokásos heti tájékoztatóját.


Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter és Vitályos Eszter kormányszóvivő beszélt a szerdai kormányülésen elhangzottakról és aktuális ügyekről.

A háború Ukrajnában

Gulyás Gergely azzal kezdte, hogy Orbán Viktor a szerdai kormányülésen tájékoztatta a kormányt a béke és a tűzszünet esélyeiről. Szerinte a kormány azt akarja, hogy


„ne teljen el több karácsony a fegyverek árnyékában”

– jelentette ki.

Ezért a miniszterelnök egyeztetett Ferenc pápával Vatikánban, majd később telefonon beszélt Vlagyimir Putyinnal is, emellett az Egyesült Államokban is járt Donald Trumpnál, ahol több ügyben egyeztettek. Elmondta, a béke ügyében Erdoğannal is tárgyalni fog a miniszterelnök. A miniszterelnök szerint a tűzszünet teremthet keretet a béketárgyalásokhoz, ezért fogolycserét és karácsony előtti fegyvernyugvást szeretnének. Gulyáson keresztül a kormány odaszólt Zelenszkijnek, aki szerinte

bizonytalan a háború és béke ügyében,

amíg nem lép hivatalba az új amerikai elnök. Kérdésére elmondta, hogy egyelőre nincs tervbe véve találkozó Zelenszkijvel, aki szerintük elutasította a karácsonyi tűzszünetet. Ám Zelenszkij tanácsadója cáfolta hogy Zelenszkij elutasította volna a tűzszünetet és hangsúlyozták, hogy velük nem egyeztettek.


Gulyás erre azt mondta, hogy Szijjártó Péter külügyminiszter tájékoztatta diplomáciai úton az ukrán elnöki hivatalt a Putyinnal folytatott beszélgetés után.

KapcsolódóVeszélyes pályán Orbánék: Nagy baj lehet Szijjártó Péter háborús ámokfutásából (+videó)

Nemzetbiztonsági vizsgálat indult a szír elnök Budapestre utazásáról terjesztett álhírrel kapcsolatban

A kormányülésen szerdán felmerült az is, hogy a szír elnök, Bassar al Assad Budapestre utazásával kapcsolatos álhír nagy kockázatot jelentett, ezért

nemzetbiztonsági vizsgálat van folyamatban.

A miniszter szerint ez titkosszolgálati akció lehetett, ezért fel kell deríteni. A kormány szerint nagy erőfeszítés volt cáfolni az álhírt, veszélybe kerültek a Szíriában élő magyarok, a magyarországi szír követség és terrorkockázatot jelentett az eset. A vizsgálat lezárultát követően a Nemzetbiztonsági Bizottságot tájékoztatni fogják. Ez várhatóan egy hónapon belül történik meg. Kérdésre elmondta, nincs jelentősége, hogy újságírókról vagy másról van szó, folyik a vizsgálat.

Hamarosan szavaznak a 2025-ös költségvetésről


December 20-án szavaz a parlament a 2025-ös költségvetésről. Jövőre a miniszter szerint minden ok megvan az optimizmusra (sic!). Elmondta, idén 10 százalék körüli lesz reálbéremelés, ez egyedülálló szerinte. Megemlítette a háromoldalú megállapodást, amely ezt reményei szerint csak megerősítette. Szerinte a munkaerőhiány nagyobb mint a munkanélküliség.

Kifejtette: 2025-ben családi adókedvezmény duplájára nő és azt remélik, hogy a Demján-program segítség lesz a hazai vállalkozásoknak. Hosszasan sorolta, hogy 2025-ben szerinte több pénzt adnak minden területre. Jövőre 21 százalékos béremelést kapnak a tanárok, így már 2025-ben bruttó 840 ezer lesz a pedagógus átlagbér. Emelik a közszolgálatban dolgozók bérét is, a bírák és az igazságügyi dolgozók fizetése is nő. Arról nem beszélt, hogy mindezekből a

magas infláció mennyit pénzt fog végül az embereknél hagyni.

Arról tájékoztatott, hogy idén 2 százalék hiánycsökkentést hajtottak végre, így a 3,7-es hiánycél szerinte elérhető lesz az évben, 2026-ra pedig 3 százalék alá csökkenhet. A babaváró hitel korhatárát 35 évre emelik, mert a demográfiai helyzet alapján ez indokolt.


Vitályos Eszter azt mondta, hogy minden álhírrel szemben érkeznek Magyarországra források, amikből a beruházásokat hajtanak végre. Kiemelte, hogy 67 ezer fölött van már a bölcsődei férőhelyek száma, emellett több intézmény felújítását vagy bővítését hajtották végre.

Till Tamás gyilkosáról is beszélt

Szerinte jogi vita van arról, hogy elévült-e a brutális bűncselekmény. Felhívta a figyelmet, hogy a rendőrségi nyomozás ügyészi felügyelet alatt zajlik, ezért az ügyészség döntése a meghatározó lesz. Ő természetesen szeretné, hogy büntethető legyen, ha valaki ilyen bestiális bűncselekményt követ el. Szerinte az lenne a helyes jogi megoldás, ha elkövető életkorával kapcsolatban történne módosítás a törvényben, hogy soha ne évülhessen el az emberölés bűntette.

Azt mondta, hogy visszamenőleges jogalkotásra nincs lehetőség a büntetőügyekben, de az akkor hatályos jogszabályok megfelelő értelmezésével is

büntethető Till Tamás gyilkosa szerinte.

Ügyfélkapu és Paks II.


Az Ügyfélkapu+-ra történő januári átállásról kérdezték Gulyás Gergelyt. Elmondta, hogy 700 ezren már letöltötték az Ügyfélkapu+-t, de akinek nincs okoseszköze, annak a személyes ügyintézés lehetősége továbbra is rendelkezésre áll. Paks II-es projekt bővítésével kapcsolatban elmondta, a kivitelezés határideje már módosult 2030 utánra, az ár módosítása csak bizottsági engedélyezéssel képzelhető el, de még nem tartanak ott.

A teljes kormányinfót itt nézheted meg:



(Magyarország Kormánya/Facebook) | forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top