Bajban van Orbán oligarchája.
Az újvidéki tragédiával összefüggő dokumentumok nyilvánosságra hozatalát jelentette be a szerb elnök, amivel azt szeretné elérni, hogy véget érjenek a több mint 40 napja tartó kormányellenes tiltakozások, a dokumentumok bemutatása ugyanis a tiltakozók egyik követelése – tájékoztatott az MTI.
Megírtuk, hogy az újvidéki állomás üvegterasza leomlott. A felelősöket egyébként keresik, az ügyben átfogó vizsgálat indult. A szerb sajtó kiderítette, az Orbán Viktorral szoros viszonyt ápoló szerb köztársasági elnök pedig megerősítette, hogy egy magyar cég is felügyelte az újvidéki vasútállomás felújítását, ahol a leszakadt tetőszerkezet megölt 15 embert. Ennek a magyar cégnek
Mészáros Lőrinc egyik magyarországi alvállalkozója az anyavállalata (!).
Mészáros alvállalkozója pedig dolgozott számos magyar vasútvonal, például a Kelenföld–Százhalombatta–Ercsi vasútvonal felújításán is. Az újvidéki munkákat ráadásul egy kínai konzorcium végezte, így kérdések merülnek fel a kínai cégek által is épített Budapest–Belgrád vasútvonal biztonságával kapcsolatban is.
A tragédia után tüntetéssorozat indult
Az országban hatalmas tüntetéssorozat indult, hogy felelnie kelljen azoknak, akik miatt bekövetkezett a tragédia. Azóta lemondott Goran Vesić, Szerbia közlekedési minisztere a Budapest–Belgrád vasútvonal újvidéki állomásán történt halálos tragédia miatt. Míg a leköszönő miniszter azt mondta, hogy a szóban forgó szerkezetet nem újították fel, addig egy szerb mérnök azt állítja,
a felújítást elhibázták, mert a szerkezet nem volt megfelelően megerősítve.
Aleksandar Vučić szerb államfő szerda este, a televízióban is közvetített beszédében
mutatta meg azt a dokumentumgyűjteményt,
amely az újvidéki vasútállomás felújítására, illetve az azóta elvégzett vizsgálatokra vonatkozik. Mint mondta, ezek az iratok csütörtök délelőtt felkerülnek a szerb kormány internetes oldalára, és mindenki számára elérhetővé válnak. Az elnök beszéde közben távoli kiáltozás és füttyögés hallatszott a televíziókészüléken keresztül is, az államfő és a kormány ellen tiltakozók ugyanis az elnöki palota előtt tüntettek.
Az ellenzék azóta is utcai tiltakozásokat szervez, és azt követeli, hogy a hatóságok tartóztassák le a felelősöket, hozzák nyilvánosságra a vasútállomás újjáépítésében részt vevő cégekkel kötött szerződéseket, valamint mondjon le a miniszterelnök és Újvidék polgármestere. A tiltakozók szerint a tragédiát az
országban mindent átszövő korrupció okozta.
A szerződéseket azért szeretnék látni, mert a tragédia napján az illetékes miniszter és a pályaépítésért és fenntartásért felelős vállalat azt közölte, hogy a szóban forgó előtető nem volt része a felújítási munkának, viszont számos, azóta készült felvétel tanúsága szerint közben módosítottak a szerkezetén, és
további terhelésnek tették ki a hat évtizede épült előtetőt.
Nyilvánosságra hozta, amit kértek, de meggyanúsította a tüntetőket, pont ahogy az Orbán-kormány szokta
Az újvidéki vasútállomás 1964-ben átadott épületét 2021 és 2022 során több hullámban felújították, és a munka az idén is folytatódott. Goran Vesić építésügyi miniszter júliusban jelentette be, hogy befejezték a felújítást, az egész épület újra használható. A miniszter azóta lemondott, az ügy miatt előzetes letartóztatásba is helyezték, de azóta szabadon bocsátották.
A tiltakozáshoz időközben az egyetemi hallgatók is csatlakoztak, a szerbiai állami egyetemeken működő 64 egyetemi kar több mint felét napok óta blokád alatt tartják a diákok. Az egyetemisták mellett szerdán a szerbiai ügyvédek is tiltakoztak, péntekre pedig a mezőgazdasági termelők jelentettek be tiltakozásokat és útlezárásokat.
Aleksandar Vučić szerda esti beszédében azt mondta, a dokumentumok nyilvánosságra kerülésével teljesülnek a tiltakozók követelései. Bejelentette azt is, hogy 20 százalékkal megnövelik az egyetemek támogatását. Ugyanakkor azzal gyanúsította meg a tüntetőket, amit Orbán Viktor is kommunikációs panelként harsog hazánkban, hogy
külföldről pénzelik őket, és hibrid háborút folytatnak az ország és annak elnöke ellen.
Az egyetemisták egy csoportja közleményben utasította el az elnök vádaskodásait.
Arra is kitért, hogy ha az emberek arra számítanak, hogy Bassár el-Aszad volt szíriai elnökhöz hasonlóan megbukik, és elmenekül az országból, akkor tévednek, mert nem fog elfutni.
„Harcolni fogok Szerbiáért, és csak az én szerb népemet, és minden szerbiai állampolgárt fogom szolgálni, soha nem fogom a külföldieket vagy azokat szolgálni, akik legyőzni, megalázni és tönkretenni akarják Szerbiát”
– fogalmazott Aleksandar Vučić.