Egyéb

Buszmegállóba hajtott egy autó Debrecenben, rengeteg mentő és tűzoltó.Több sérül van.

Több sérült is van.


Súlyos baleset történt szombaton délelőtt Debrecenben, a Csapó utca és a Burgundia utca kereszteződésénél. A Hajdú-Bihar vármegyei katasztrófavédelem tájékoztatása szerint három autó ütközött össze.

Mint a Haon.hu megtudta, az egyik kocsi egy kapualjban végezte, egy másik gyalogosokat sodort el, a harmadik pedig egy közeli buszmegállóban várakozók közé csapódott.


A városi hivatásos tűzoltók mellett mentőegységek is a helyszínre siettek, úgy tudni, többen is megsérültek.



Egy szemtanú a közösségi oldalán egy halálos áldozatról ír, míg egy helyi csoportban megjelent információk szerint egy idős, beteg ember okozta a karambolt, aki már évek óta veszélyesen közlekedett. Utóbbi értesüléseket egyelőre hivatalosan nem erősítették meg a hatóságok. 

A műszaki mentés idejére az érintett útszakaszon egy sávon halad a forgalom.

forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top