Egyéb

Betilthatják a gáztűzhelyeket is, már a pontos dátum is megvan mikortól várható!

Az új építésű otthonokban gáz használata nélkül kell megoldani a főzést és a fűtést is: tiltott lesz a gáztűzhelyek beépítése New York államban és előbb utóbb mindenhol, így itthon is majd.

A hét emeletnél alacsonyabb épületek esetében 2026-tól lép életbe a tilalom, a magasabbak esetében 2029-ben.

Az éttermek és üzletek mentességet élveznek a gáz tilalma alól, a lakóépületeket szeretné ezzel megreformálni az állam, amely Amerikában elsőként vezet be ilyen tiltást. A kemencék és a propángázas fűtés is tiltottak. Kathy Hochul kormányzó szerint ahogyan korábban szénről gázra kellett átállni, úgy vált ez szükségessé most gázról elektromos áramra.

Európában 100 millió ember főz gázzal,hazánkban az otthonok több mint felében áll gáztűzhely, aminek használata idegrendszeri és légzőszervi megbetegedések mellett gyerekek esetében ADHD-hoz is vezethet.

A légszennyezettség kockázatát ráadásul hajlamosak vagyunk alábecsülni, pedig egy áltagos magyar életét 4,3 hónappal rövidíti le a rossz levegő.


A legfrissebb kutatások szerint a gáztűzhelyek sokkal környezetszennyezőbbek, mint azt korábban hittük, mivel még kikapcsolt állapotban is folyamatosan szivárogtatnak csekély mennyiségű metánt. Emellett nagy mennyiségben bocsátanak ki nitrogén-oxidot is, ami rontja a beltéri levegő minőségét.

forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top