Politika

Mi történt? Hollik Istvánt megfenyegették az Iszlám Állam nevében

Feljelentést tett az ügyben.

Hollik István fideszes politikus az iskolákat fenyegető e-mailhez hasonló hangvételű üzenetet kapott kedden – mondta az ATV-nek a kormánypárti képviselő, aki jelezte, az ügyben megtette a feljelentést. A Hír TV műsorában pedig arról beszélt, hogy a levél tartalmából megállapították, hogy azt angolról fordították magyarra.

Hollik István az Iszlám Államra hivatkozva kapott fenyegető üzenetet

Az ATV kérdésére a kormánypárti politikus elmondta, hogy kedd este kapta meg a fenyegető üzenetet, mint fogalmazott, „álprofillal az Iszlám Államra hivatkozva”. A rendőrségen feljelentést tett az ügyben – közölte Hollik.

„Körülbelül egy fél nappal az első ilyen bejelentett e-mail előtt, tehát akkor azt hiszem szerda délután kaptam ezt az üzenetet, és akkor meg is tettem a feljelentést.

Nagyon hasonlatos a dolog, mert a nekem küldött üzenetben is lehet látni, hogy a mondatfűzése angol, és azt valahogy átfordították, ugyanúgy ahogy az iskoláknak elküldött levélben, tehát lehet látni, hogy itt volt valamilyen összehangoltság. Én remélem, hogy a hatóságok, amennyit ebben az ügyben ki lehet deríteni, azt ki fogják deríteni”


– mondta Hollik.

Mint ismert, csütörtök reggel óta mintegy 300 iskola és oktatási intézmény kapott fenyegető e-mailt. A kialakult helyzet miatt Orbán Viktor forródróton egyeztetett Pintér Sándor belügyminiszterrel. Orbán a Kossuth Rádióban az iskolai bombariadókkal kapcsolatban elmondta: Pintér Sándorék egyértelmű felhatalmazást és határozott utasítást kaptak, hogy „kő kövön ne maradjon”, vagyis addig folytassák a nyomozást, amíg meg nem találják a fenyegetések forrását.


A rendőrség közölte: egy helyszínen sem találtak robbantásra alkalma eszközt

Csütörtök este az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) közölte, hogy a rendőrség végzett a bombafenyegetést kapott intézmények átvizsgálásával, és arról tájékoztattak, hogy robbanószert vagy robbantásra alkalmas eszközt egyik vizsgált helyszínen sem találtak.

Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda terrorcselekménnyel fenyegetés bűntett gyanúja miatt rendelt el nyomozást.

„A bűncselekmény átminősítése nem jelenti azt, hogy nőtt volna a fenyegetettség az országban”

– hangsúlyozta Gál Kristóf, az ORFK kommunikációs vezetője, hozzátéve, ez magasabb büntetési tételt jelent az elkövetőnek és nagyobb a büntetőeljárásban a mozgástere a nyomozó hatóságnak is.


Tudatták, hogy a felderítés során a rendőrség együttműködik az Europollal, valamint felkeresték azoknak az országoknak a hatóságait is, ahol hasonló fenyegetések történtek az utóbbi időben. A szóvivő azonban jelezte, a nyomozás további részleteiről nem adhat tájékoztatást az ügy felderítése érdekében, így nem részletezheti az ilyenkor szükséges eljárásrendet sem.


Beszámoltunk róla, hogy 2024 szeptember elején több száz cseh és szlovák iskola kapott bombafenyegetést, szerdán pedig Bulgáriában kapott több iskola bombariadóval fenyegető e-mailt. Az információk szerint Oroszország állhat az események hátterében.

forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top