Egyéb

Jön az idei második nyugdíjemelés!

Az idei év januárjában a nyugdíjak 3,2 százalékkal emelkedtek, ami a költségvetés számára 200 milliárd forintos többletkiadást jelentett.

 

Amennyiben augusztusra kiderül, hogy az éves infláció meghaladja a korábbi becsléseket, novemberben sor kerülhet kiegészítő nyugdíjemelésre vagy egyösszegű kompenzációra. Addig azonban a nyugdíjasok tulajdonképpen előre finanszírozzák az államot.

 

Összehasonlításképpen: míg 2000-ben az átlagos nyugdíj nagyjából 36 ezer forint volt, 2025-ben várhatóan 238 ezer forint körül alakul. Bár ez jelentős növekedés, nem feltétlenül tükrözi a nyugdíjasok tényleges anyagi helyzetét.

 


Fontos figyelembe venni, hogy ez csupán az átlagérték – sokan ennél lényegesen alacsonyabb nyugdíjból kénytelenek megélni. A nyugdíjak emelkedése így nem mindig tart lépést az élet mindennapi költségeinek növekedésével.

 


A nyugdíjprémium kifizetésének feltétele a 3,5 százalék feletti gazdasági növekedés. A prémium mértéke a GDP-növekedés 3,5 százalékot meghaladó részének (legfeljebb négyszeres szorzóval számítva) és a 2025. novemberi nyugdíj egynegyedének szorzataként alakulhatna, de maximum 20 ezer forint lehetne. Mivel a kormány az idei évre 3,4 százalékos gazdasági bővülést prognosztizál, kevés az esély arra, hogy a nyugdíjasok idén részesülnek ebben a plusz juttatásban.

VIA hovege




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top