Nem tudják letörni a magyarországi pénzromlást.
KSH: több mint 4 százalék volt az infláció 2025-ben
2025. decemberben a fogyasztói árak átlagosan 3,3 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat, 0,1 százalékkal pedig az előző haviakat. 2025-ben átlagosan
4,4 százalékkal emelkedtek az árak az előző évhez képest
– közölte friss jelentésében a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) kedden.
Jelentősen drágultak az élelmiszerek
Az állami hivatal tájékoztatása szerint tizenkét hónap alatt, 2024. decemberhez viszonyítva az élelmiszerek ára 2,6 százalékkal nőtt, ezen belül a csokoládé, kakaóé 13,5 százalékkal, az édesipari lisztesárué 12,4, a kávéé 12, a büféáruké 11,8, az iskolai étkezésé 8,1, az éttermi étkezésé 8, az alkoholmentes üdítőitaloké 6,6, az étolajé 5,8, a péksüteményeké 5,6, a tojásé 3,5 százalékkal. Jelezzük, a felsorolt cikkek közül több is az árkorlátozás alá esik, de furcsa módon mégis drágulnak ezek a termékek is.
Közölték: a termékcsoporton belül a margarin ára 27,8 százalékkal, a liszté 11,6, a tejtermékeké 14,3, a tejé 12,3, a sertéshúsé 9,8, a párizsi, kolbászé 5,5, a sajté 5,3, a cukoré 4 százalékkal mérséklődött.
Drágult az olcsó gáz is, a szolgáltatások is többe kerülnek
A háztartási energiáért 8,9 százalékkal többet kellett fizetni átlagosan, ezen belül a vezetékes gáz 19,8, az elektromos energia 2,2 százalékkal drágult. A szeszes italok, dohányáruk ára 7,1 százalékkal emelkedett, ezen belül a dohányáruké 8,6 százalékkal.
A szolgáltatások 6,8 százalékkal drágultak, ezen belül az üdülési szolgáltatások 14,3, a testápolási szolgáltatások 9,8, a járműjavítás és -karbantartás 9,6, a lakásjavítás és -karbantartás 9, az egészségügyi szolgáltatások 8,9, a sport, múzeumi belépők 8,7, a lakbér 5,7 százalékkal.
A gyógyszerek is drágultak
A tartós fogyasztási cikkek ára 2,7 százalékkal emelkedett, ezen belül az ékszerek 24,5, a szobabútorok 5, a fűtő- és főzőberendezések 2,3, az új személygépkocsik 2,7 százalékkal többe kerültek. A járműüzemanyagok ára 8,6 százalékkal mérséklődött, a gyógyszer, gyógyáruk 5,1 százalékkal drágultak.
2025-ben, az előző évhez képest, a fogyasztói árak átlagosan 4,4 százalékkal emelkedtek, a fogyasztói árak a nyugdíjas háztartások körében átlagosan 4,5 százalékkal nőttek – ismertették.
Az Eurostat novemberi adatai szerint az Európai Unióban 2,4 százalék volt az átlagos infláció.
(ksh.hu nyomán)
Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!
