Erre számít.
Orbán Viktor miniszterelnök interjút adott péntek délután az ATV Mérleg című műsorában is,
ahol elmondta, hogy „a Fidesz győzelmére számítok”.
Orbán Viktor az interjúban arról beszélt, hogy pártja kampánya „a valóság köré épült”, és „a valóság az riasztó”.
„A józan ész vezette kampányt folytattam az elmúlt hetekben”
– jelentette ki, hozzátéve, szerinte távol maradt a személyeskedő vitáktól, azt mondta el, mi vár az országra, melyik politikai erőtől mit várhatnak a választók.
Orbán Viktor szerint már sikerült elmondania mindent
Kijelentette: a jól végzett munka nyugalmát érzi, mert mindenhova eljutott, „mindenki” beszélhetett vele, és „sikerült elmondani mindent”, amit a választóknak érdemes mérlegelniük.
Jelezte, hogy a pártja győzelmére számít, az egyik amerikai közvélemény-kutató által készített, a nap folyamán nyilvánosságra került, pártja előnyét mutató felmérésről Orbán Viktor úgy nyilatkozott, az „nem tér el nagyon attól, amit mi mértünk magunknak”.
Videó:
Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!
