Egyéb

Orbán Anita felszólította Szijjártó Pétert, hogy azonnal hagyják abba az iratmegsemmisítést

A Tisza Párt külpolitikai vezetője szerint súlyos hírek érkeztek a Külgazdasági és Külügyminisztériumból.

Orbán Anita állítja, a tárcánál elkezdték a dokumentumok, köztük szankciós iratok ledarálását.

Orbán Anita, a Tisza Párt külpolitikai vezetője szerint az elmúlt két napban több forrásból is aggasztó információk jutottak el hozzá a Külgazdasági és Külügyminisztériumból, miszerint „elkezdték ledarálni a szankciós anyagokhoz köthető és egyéb dokumentumokat.”


A politikus szerint „Ez elfogadhatatlan.”

Ezért a párt nevében kijelentette:

„Nyomatékosan felszólítjuk Szijjártó Péter minisztert és kollégáit, hogy azonnal hagyjanak fel minden iratmegsemmisítéssel.”

Hozzátette, azt is kérik, hogy „semmilyen elektronikus adat nyilvántartó rendszerből ne töröljenek adatokat, dokumentumokat.”


Orbán Anita figyelmeztetett, hogy véleménye szerint „Aki ezzel ellentétesen cselekszik, vagy ezekben közreműködést kér, az jogellenes cselekményt követ el.” A minisztérium munkatársainak azt üzente, hogy álláspontja szerint már nem kell félniük, mivel „Jogellenes utasítás megtagadásáért senkit semmilyen hátrány nem érhet mostantól.”


Végezetül a külügyi vezetéshez intézett további kéréseket is megfogalmazott. Azt kérte, hogy az általa „átmeneti időszaknak” nevezett periódusban már ne hozzanak munkaügyi döntéseket elbocsátásokról vagy kiküldetésekről, továbbá új kötelezettségeket is csak akkor vállaljanak, ha az a működéshez elengedhetetlen és rendes felmondással megszüntethető.

Közben Tanács Zoltán, a Tisza Párt programalkotási szakembere arról posztolt, hogy a külügyminisztérium mellett a közmédiában is beindultak az iratmegsemmisítők.

„Elkezdtek ledarálni egy sor dokumentumot, amelyek a készítők szerint vélhetően terhelők lennének rájuk nézve.

Felszólítjuk a közmédia vezetését és kollégáit, hogy azonnal hagyjanak fel minden iratmegsemmisítéssel. Emellett semmilyen elektronikusadat-nyilvántartó rendszerből ne töröljenek adatokat, dokumentumokat.

Aki ezzel ellentétesen cselekszik, vagy ezekben közreműködést kér, az jogellenes cselekményt követ el.”


A bejegyzésben ezután a dolgozókhoz fordult:

„Jogellenes utasítás megtagadásáért senkit semmilyen hátrány nem érhet. Ha csak a gyanúja felmerül ennek, kérjétek az utasítás írásba adását, azt rögzítsetek, mentsétek el. A ledarálandó dokumentumokat másoljátok le gondosan és tegyétek el” – olvasható a posztban.


forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top