Kemény! Gulyás Gergely váratlan kijelentést tett, miután Magyar Péter a köztársasági elnöknél járt

A kormányülés és Magyar Péter Sándor palotában tett látogatása után nyilatkozott a még hivatalban lévő miniszter.

Sok állítás elhangzott, természetesen

volt olyan, amiben tévedtünk,


például a közvélemény-kutatások értékelésében – mondta Gulyás Gergely, leköszönő miniszterelnökséget vezető miniszter. Gulyás először válaszolt a sajtó kérdéseire azután, hogy vasárnap kétharmaddal győzött a választáson a Tisza.

A minisztert a Népszava kérdezte a Fidesz egyik fő kampányüzenetéről, miszerint, ha nem a Fidesz nyer április 12-én, Zelenszkij ukrán elnök alakít majd kormányt Magyarországon, a magyar katonákat pedig az ukrán frontra vezénylik. Gulyás arra kérdésre, hogy ezt még mindig így gondolja-e, ismét kitérő választ adott.


„A választásnak van egy nyertese, közjogi értelemben a győztes párt vezetője kap majd a köztársasági elnöktől felkérést a kormányalakításra, azt, hogy ez milyen kormányzás lesz, azt majd meg kell nézni”

– mondta a miniszter. Hozzátette:


„minden olyat reális veszélynek tartok, amit a választási kampányban mondtam.”

Gulyás elmondta, csak azokért az állításokért tud jót állni, amelyeket személyesen tett.

„Ezeknek a lényegi tartalmát fenntartom. Van egy új kormány, ami be tudja majd bizonyítani, hogy ez megalapozott volt, vagy sem”


– összegezte a Fidesz kampányriogatásairól szóló gondolatait Gulyás Gergely.

A videós interjút itt nézheted meg:


Forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top