Egyéb

„Elszakadt a valóságtól” – Sulyok Tamás volt kommunikációs igazgatója szerint az elnök nem érti, mi történik az országban

Szántó Georgina, a köztársasági elnök volt kommunikációs igazgatója szerint Sulyok Tamás azért nem fog lemondani, mert nem érti, miért kellene megszólalnia a társadalmat érintő fontos kérdésekben.

Nem fog lemondani önként Sulyok Tamás – ezt a köztársasági elnök korábbi kommunikációs igazgatója, Szántó Georgina állította a Partizánnak adott interjújában.


Szerinte ennek az az oka, hogy az államfő nem érti a körülötte zajló eseményeket – írta a Telex.


Szántó, aki szeptember 3-án távozott a hivatalból, úgy látja, Sulyok sosem értette, miért ássa alá a saját hitelét, ha nem szólal meg olyan társadalmilag érzékeny ügyekben, mint például a gyermekvédelem problémái.

„Elszakadt a valóságtól, és nem érti, ami történik körülötte és az országban… Korábban sem, és mindvégig nem értette azt, hogy ha ő nem szólal meg bizonyos ügyekben, lásd például a gyermekvédelem problémái, és nyilván lehetne még sorolni hosszasan, hogy milyenfajta társadalmilag, szociálisan és egyéb szempontokból érzékeny ügyekben, akkor tulajdonképpen a saját hitelét és a saját részben – szerintem – becsületét erodálja. De ő ezt sosem értette, hogy ezzel miért hozakodik elő bárki is, mert meggyőződése volt, hogy ez nem így



van”

– fogalmazott a volt munkatárs. Hozzátette, hogy „Szerintem… nem érzékeli a saját politikai helyzetét, szerepét, meg leginkább az őt körülvevő valóságot, a hétköznapokat, az embereket, a társadalmat”.

Szántó a távozásáról is beszélt, elárulta, hogy nagyon megszenvedte azt, hogy közel tíz év után „gyakorlatilag két mondatban közölte az ítéletet, nagyon rövid időn belül kívül találtam magam, és onnantól kezdve soha többé nem vette fel a telefont”.


A korábbi kommunikációs igazgató beszélt a Sándor-palotán belüli konfliktusokról is. Állítása szerint a Karmelitából érkező kommunikációs elvárásoknak sosem tett eleget, mert „nekem egy főnököm van”, akit Sulyok Tamásnak hívnak.

Szántó Georgina bírálta a külföldi utak delegációinak összeállítását is, mert szerinte az elsődleges szempont gyakran az elnöki pár komfortérzete volt, nem pedig az érdemi munka. Úgy vélte, hogy nem lehet kihagyni azokat a munkatársakat, akik az érdemi munkát végezik, „van valós tevékenységük is, nem csak turistaként utaznak”. Ha a többieken kívül őket is vitték volna, akkor viszont nagyon drága lett volna az utazás.


„Nehéz úgy az emberek szemébe nézni szerintem, hogyha az ember nem felelősen gazdálkodik azzal a pénzzel, ami az ő rendelkezésére áll”

– mondta a volt kommunikációs igazgató.

forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top