Elindult a bírósági szakasz a győri hulladékgazdálkodási botrányként ismert ügyben, amely évek óta a helyi

közélet egyik legérzékenyebb témája. A Győri Törvényszék megtartotta az előkészítő ülést a GYHG-ügyben, amelyben


súlyos gazdasági visszaélések gyanúját vizsgálják.

Miről szól az ügy?

A vád szerint a GYHG Győri Hulladékgazdálkodási Nonprofit Kft. korábbi ügyvezetője és egy alvállalkozó közel 760 millió forintos vagyoni hátrányt okozhatott a városnak.


Az ügyészség állítása szerint 2020-ban több olyan szerződést kötöttek, amelyek:


  • részben túlárazottak voltak
  • egyes esetekben szükségtelen szolgáltatásokra szóltak
  • sőt, volt ahol teljesítés nélkül történhetett kifizetés

A vádirat alapján a két érintett személyt különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezeléssel vádolják.


Tagadnak, így folytatódik a per

A két vádlott közül az egyik személyesen jelent meg, míg a másik – aki jelenleg Dubajban él – távmeghallgatással kapcsolódott be a tárgyalásba.

Mindketten tagadták a bűncselekmény elkövetését, így az ügy nem zárult le gyorsított eljárásban, hanem teljes tárgyalási szakaszba lép.
Az ügyészség egyébként hat év börtönt is kilátásba helyezett volna beismerés esetén.