A délutáni sajtótájékoztatón többek közt a külügyminiszter, az egészségügyi és a honvédelmi miniszter személyére is fény derül.
Magyar Péter hétfő délelőtt egy Facebook-videóban jelentkezett be, amelyben elsősorban arról beszélt, hogy ma tartja első ülését a TISZA Párt 141 fős parlamenti képviselőcsoportja. Hangsúlyozta, hogy „ez 1990 óta a legnagyobb és legerősebb képviselőcsoport”,
a rájuk szavazó emberektől kapott erős felhatalmazás pedig óriási felelősséget is jelent számukra.
A pártelnök közölte, hogy a frakcióülésen hivatalosan is döntenek arról, hogy a Tisza képviselőcsoportját Bujdosó Andrea, az eddigi fővárosi frakcióvezető fogja vezetni. Szintén döntenek Magyar azon javaslatáról is, hogy Forsthoffer Ágnes legyen az új Országgyűlés elnöke.
– fogalmazott a leendő miniszterelnök.
Azt is tudatta, hogy bemutatja a képviselőknek a leendő kormány felépítését és a már kiválasztott tárcavezetőket.
Jelezte, hogy a kormányalakítási folyamat nem zárul le, a héten folytatja a tárgyalásokat, és várhatóan újabb kormánytagokat jelent be.
Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!
