Nagy port kavart, hogy ki lehet a jövőben az oktatási miniszter.
Tizenhét gimnázium igazgatója levélben kéri Magyar Pétert, hogy a köznevelés
megújítása érdekében elsősorban a szakmai szervezetek és a köznevelés szereplői véleményének figyelembevételével terjessze
be az oktatási miniszterjelölt nevét az Országgyűlésnek. A jövendőbeli miniszterelnök egy Facebook-posztban jelezte, 15, eltérő fenntartású gimnázium igazgatójával egyeztetett.
„Hangsúlyoztam számukra, hogy az oktatás a TISZA-kormány alatt stratégiai fontosságú ágazat lesz. Jeleztem, hogy az oktatási rendszer átalakítása, jobbá, és gyerekbarátabbá tétele során minden magyar pedagógus tapasztalatára számítunk”
– írta a Tisza Párt elnöke. Hozzátette, versenyképes és gyerekbarát oktatást szeretne ő is és az iskolaigazgatók is, amely az életre készíti fel a fiatalokat.
„A sikeres oktatási rendszer alapja a tanárok, diákok, szülők és civil szervezetek bizalmi együttműködése. Az oktatási folyamatban a tanárok mellett további szakembereknek is megfelelő számban kell helyet kapniuk. Az államnak gondoskodnia kell a megfelelő szakmai utánpótlásról, szakmai műhelyekről, amelyek a tanártársadalom rendelkezésére bocsátják a modern pedagógiai tudást”
– folytatta Magyar Péter. Kiemelte, hogy vonzóvá szeretnék tenni újból a pedagógiai pályát, hogy a legtehetségesebb diákok válasszák ezt az utat.
Sokan kiakadtak a jövendőbeli oktatási miniszteren
Beszámoltunk róla, hogy a Rubovszky Rita, a Ciszterci Iskolai Főhatóság igazgatója lehet a Magyar Péter vezette kormány oktatási minisztere. A Telex értesülése szerint Rubovszky Ritát
már felkérték a feladatra, és azt el is fogadta.
A hölgy a néhai KDNP-s képviselő, Rubovszky György rokona, és Habony Árpádcégének, az Europtimus Rt.-nek (a Nézőpont Intézet elődjének) volt a PR-igazgatója. Magyar viszont cáfolta, hogy hivatalos lenne a kinevezés, állítása szerint több jelölt neve is a kalapban van.
Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!
