Egyéb

Vidéki Prókátor: Sulyok Tamásnak viselnie kell a következményeket, mennie kell

A kegyelmi botrányt kirobbantó jogász értékelte lemondásra szólította fel a köztársasági elnököt.

Szerinte az államfő az orbáni hatalmi gépezet részeként működött.

A Vidéki Prókátor nevű jogász „SULYOKNAK MENNIE KELL” című bejegyzésében fejtette ki véleményét a köztársasági elnökről a Facebookon.



Felidézi, hogy több mint két évvel ezelőtt, Sulyok Tamás megválasztásának napján azt írta, az új elnök ismert „rendszerszolga-előélete” ellenére is tiszta lappal indul. Szerinte Sulyoknak lehetősége volt választani, ahogy fogalmazott: „ő maga dönthet arról, hogy államfőként a sólyomi, vagy az áderi utat választja-e.” Az volt a kérdés, hogy „valódi államfőként fog-e tevékenykedni, sikerül-e olyan tekintélyre és megbecsültségre szert tennie, amelynek köszönhetően az ellenzéki magyarok is elfogadják köztársasági elnöknek, vagy pedig a fékek és ellensúlyok rendszerét idejemúlt hülyeségnek tekintő orbáni hatalmi gépezet egy elemeként fog csupán működni.”


A kegyelmi botrányt kirobbantó ügyvéd szerint az államfő meghozta a döntését.

„Sulyok döntött és olyan mélységekbe sikerült levinnie a tekintélyét és a megbecsültségét, amilyen mélyen talán még egy köztársasági elnöké sem volt”

– állítja.

Hozzáteszi, hogy

„az orbáni maffiaállamot megdöntő magyarok millióinak a szemében minden szempontból alkalmatlan az államfői tisztség betöltésére.”

Szerinte ha az államfő másképp cselekedett volna, a nemzet egységét képviselve, az igazság és erkölcs mentén megszólalva, és kiállva a hatalom által megtámadottak mellett, akkor most nem merülne fel az elküldésének kérdése.


A Vidéki Prókátor emlékeztet a két évvel ezelőtti írásának zárómondataira, melyeket most ismét szó szerint idéz: „Az elkövetkező években Sulyok Tamás emberként, magyarként és demokrataként egyaránt meg fog mérettetni, s bár ennek során elszámolással kizárólag a lelkiismeretének tartozik majd, elnöki tevékenysége fölött az utókor, vagyis a történelem mindenképpen ítélkezni fog. Rendelkezik a döntés szabadságával, terheli annak felelőssége és viselni fogja annak következményeit.”

A jogász megállapítása szerint Sulyok Tamás valóban megmérettetett, és „most jött el az ideje annak, hogy viselje ennek következményeit.”

forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top