Lajcsi szerint a cég azóta is a nevét és arcát használja egy termék reklámozására.
Százmilliós per indítására készül Galambos Lajos egy korábbi üzleti partnere ellen, mert állítása szerint öt éve nem kapja meg a neki járó jutalékot egy termék eladásai után
– erről a a Blikknek beszélt. A mulatós zenész szerint a cég a mai napig jogtalanul használja a nevét és az arcát a reklámokban, amit közjegyzői okirattal is tud bizonyítani. Bár a békés megegyezésre törekszik, ha záros határidőn belül nem jutnak dűlőre, bíróságra viszi az ügyet.
Az együttműködés évekkel ezelőtt kezdődött, amikor a cég reklámarcnak kérte fel Galambost egy termékhez, amelynek értékesítési nehézségei voltak. „A terméket kipróbáltam, és a hatása számomra annyira meggyőző volt, hogy mellé tudtam állni, hiszen fontos számomra az egészségtudatosság” – nyilatkozta a zenész a lapnak.
„Ez a felület, ahogy a régi időkben mondták, a »családi aranytartalékom« volt, amelyet feláldoztam az ügy érdekében.”
Galambos Lajos szerint a közreműködésének köszönhetően a termék eladásai a havi néhány száz darabról rövid időn belül 30-40 ezerre nőttek.
– mondta.
A kapcsolat akkor romlott meg, amikor a családi vállalkozásnál személyi változások történtek. A határozatlan idejű szerződés ellenére a cég azóta nem fizet, sőt, Galambos szerint vitatja a szerződés létezését is.
„Akkor kérdem én: ha nem ismerik el a szerződésünket, mi alapján használják fel a nevemet, az arcomat és a hírnevemet a kereskedelmi profitjuk növelésére?”
Korábbi ügye miatt különösen nem szeretne újra bíróságra járni, de azt mondta, nem hagyja, hogy visszaéljenek a nevével. „Nem szeretnék pereskedni, de ha nem hagynak más lehetőséget, megteszem!” – jelentette ki.
Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!
