Így csinálta végig az elmúlt egy évet.
Szijjártó Péter szerdai interjújában meglepő vallomást tett eddig titkolt betegségéről.
A miniszter elmondta, hogy még nem tudja megmondani, milyen feladatai lehetnek, ugyanis van egy „másik harca is még”.
2025-ben egy szűrővizsgálat alkalmával kapott egy olyan diagnózist, amelyet „ha az ember szemébe mondanak, azt nem szívesen hallgatja”.
Ezt követően átesett egy beavatkozáson, és próbálta úgy megoldani, hogy ez ne hasson ki a munkájára és ne látszódjon a nyilvánosság előtt. A leköszönő külgazdasági és külügyminiszter azóta is kontrollvizsgálatokra jár, és még kisebb beavatkozásra is sor került.
„Nekem van ez a dimenzió is, amit eléggé erőteljesen latba kell vetnem, hogy ez hogyan befolyásolja a szerepemet. Nekem ezt is mérlegre kell tennem, mégis csak van egy családom és van két gyermekem, akik az elmúlt 12 évben nem a nyertesei voltak annak, hogy az édesapjuk sokat volt távol.
A legdrágább mindig az elszalasztott idő, amikor pedig az emberrel közölnek egy ilyen diagnózist, akkor elgondolkodik, hogy hol van a teherbíró képesség vége”
– mondta. Hozzátette, eddig sem és most sem akarja ezzel terhelni a nyilvánosságot, és reméli, a helyzet nem látszott a teljesítményén az utóbbi időszakban.
A videó részletét Deák Dániel osztotta meg Facebook-oldalán, amit itt nézhetsz meg:
Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!
