Egyéb

Hadházy Ákos: A Fidesz nem politikai párt, hanem az országot kifosztó bűnszervezet

A parlamentből távozó képviselő szerint hiba lenne a Fideszre ellenzékként tekinteni.

Úgy véli, a rendszerváltás csak akkor zárulhat le, ha megtörténik a széles körű jogi elszámoltatás.

Hadházy Ákos egy hosszú Facebook-posztot osztott meg, amelyben a hozzá érkező üzenetekre reagál, és a jelenlegi politikia helyzetről is elmondja a véleményét.


Mint írta, mostanában sok biztatást kap, amiért hálás, de korábban, például 2014-es választási veresége után, más volt a helyzet. „Amikor 2014-ben, a trafikcsalás leleplezése után egy évvel, szekszárdi jelöltként vesztettem a fideszes csaló polgármester-képviselő ellen a választáson, rengeteg kárörvendő, gúnyolódó üzenetet kaptam. Érdekes, a fideszesek most teljesen csendben vannak…” – jegyezte meg.

Kitért azokra a kritikákra is, melyek szerint azért érdemelte meg a vereséget, mert azt hangoztatta, hogy a Fideszt nem lehet választáson legyőzni. Ezt a felvetést pontosította, mondván, sosem állította, hogy a győzelem képtelenség. „Arról valóban rengetegszer beszéltem, hogy a tisztességtelen feltételek miatt SZINTE lehetetlen nyerni” – fogalmazott. Szerinte a hibrid rezsimekben a hatalom mindig csak annyira lép a diktatúra irányába, amennyit az emberek megfélemlítése megkövetel. Úgy látja, ez Magyarországon tavaly nyár elejéig működött így.

Hadházy szerint a fordulatot az hozta, hogy a kormány által bejelentett törvények, mint a Pride-törvény vagy az ellehetetlenítési törvény tervezete, váratlanul komoly ellenzéki ellenállásba ütköztek.

„Mindaddig Orbánék szorgalmasan és pontról pontra átvették a putyini franchise minden aljasságát. Akkor azonban elbizonytalanodtak, és ami utána történt, az már csak az orosz, török, grúz, szerb és fehérorosz minták gyenge és határozatlan utánzása, már-már paródiája volt”

– írta.


Példaként említette, hogy bár volt Pride-törvény, a kamerákat nem merték használni, és az ellehetetlenítési törvény tervezetét sem fogadták el. Akadtak ugyan fekete ruhás agresszív „tüntetők”, de őket sem használták igazán. Voltak „ellenzéket vegzáló rendőrök”, de ők sem mertek keményen fellépni. „Volt az ellenzéki vezető törvénytelen megfigyelése, de a videót sem merték már használni” – folytatta a sort. Hozzátette, az általa vélt választási csalások is a korábbi szinten maradtak, de a tömegesebb, nyíltabb formáit végül nem vállalták be.

A politikus több lehetséges okot is felvetett a kormány elbizonytalanodására: a Tisza Párt erősödése, a törvények elleni ellenállás, a rendőrségbe vetett bizalom hiánya, a nyugati titkosszolgálatoktól való félelem, vagy hogy elhitték a saját maguk által hamisított közvélemény-kutatásokat. Úgy véli, valójában már mindegy is, miért nem mentek tovább a teljes diktatúra felé.

A poszt végén Hadházy két dolgot emelt ki, amit szerinte soha nem szabad elfelejteni. Az egyik, hogy a kormány „rajta volt a putyini úton és használták is a mocskos, megfélemlítő eszközeiket”.

A másik állítása pedig az, hogy „a Fidesz nem politikai párt, hanem az országot kifosztó bűnszervezet – több tízezer milliárd forintot loptak el a szó legszorosabb értelmében”.

Szerinte hiba lenne a Fideszre ellenzékként tekinteni, mert az olyan tévedés volna, mint amit a kilencvenes évek rendszerváltó pártjai elkövettek, amikor azt hitték, az állampárt jogi felelősségre vonás nélkül is eltűnik. Úgy véli, a rendszerváltás valójában csak most kezdődik.


„A folyamat akkor fog lezárulni, ha a minél szélesebb körű jogi felelősségre vonás megtörtént és ha a következő parlamentben a valódi, tisztességes választáson megválasztott kormánypárttal valódi ellenzék fog vitatkozni, nem pedig szijjártók, orbánok, kósák, lázárok” – írta.

forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top