Egyéb

Kapitány István elárulta, mire építené a TISZA-kormány a magyar gazdaságot

A TISZA Párt leendő minisztere a Szellemi Tulajdon Világnapján vázolta pártja gazdasági vízióját.

Posztja szerint a tudásra, a kreativitásra és a versenyképes ötletekre kell építeni a fenntartható sikert.

Kapitány István, a TISZA Párt leendő gazdasági és energetikai miniszterjelöltje a Szellemi Tulajdon Világnapja alkalmából tett közzé bejegyzést vasárnap. Posztjában azt írja, „Ma van a Szellemi Tulajdon Világnapja – annak az értéknek az ünnepe, amely a gazdaság egyik legerősebb motorja.” A politikus szerint az ötletek, a találmányok és a kreatív alkotások oltalmazása egyszerre szolgálja az alkotók és az ország érdekét is, mivel ez a jövő alapját képezi.


Kifejtette továbbá: „Ahol a tudás és az innováció biztonságban van, ott bátrabban születnek új megoldások, versenyképesebb vállalkozások és magasabb hozzáadott értékű munkahelyek.”

Azt is hangsúlyozta, hogy a szellemi tulajdon megbecsülése elengedhetetlen a fejlődéshez.

„A szellemi tulajdon tisztelete erősíti a befektetői bizalmat, gyorsítja a technológiai fejlődést, és hozzájárul ahhoz, hogy hazánk ne csak követője, hanem alakítója legyen a globális gazdasági folyamatoknak” – állítja bejegyzésében.

Kapitány István szerint a TISZA-kormány az innovációra és a tudásra építené a gazdaságot. Mint írja, „Magyarország gazdaságát a TISZA-kormány tudásra, kreativitásra, az életképes és versenyképes ötletekre építi, mert ebben rejlik a hosszútávú és fenntartható siker titka.”


forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top