Egyéb

Tóth Gabi egy időre elcsendesedik: Nem fogok átállni sehova, mert az elveim és a becsületem mindennél többet ér

Tóth Gabi egy Instagram-videóban közölte, hogy a jövőben kevesebbet fog szerepelni a nyilvánosság előtt.

Az énekesnő a döntését azzal indokolta, hogy a választások óta tartó támadások lelkileg megviselték.

„Ne bántsatok” – ezzel a kéréssel zárta vasárnap este közzétett Instagram-videóját Tóth Gabi, amelyben bejelentette, egy időre elcsendesedik, mert „új alapokra kell helyeznie az életét”.


Az énekesnő hozzátette, nem hagyja abba a zenélést, és nem is „gyáva módon elsunnyog”, de az elmúlt időszak hergelését már nem tudta lelkileg elviselni – írta a 444.hu.

A videóban kitért a testvérével, Tóth Verával kialakult helyzetre is, akit „most már kormánypárti aktivistaként” említett. A két testvér közötti politikai nézeteltérés a választási kampányban vált nyilvánossá, miután Tóth Vera jelezte szimpátiáját a Tisza Párt felé.

„Továbbra is ebben hiszek és ebben is fogok, és nem fogok átállni sehova, mert az elveim és a becsületem mindennél többet ér.”

Tóth Gabi a videóban arról beszélt, olyan érzése van, „mintha az ország összes hibáját én követtem volna el”, noha ő csupán egy énekesnő, aki „18 évig ennek az országnak az ünnepelt énekesnője” volt.


A nővérére utalva pedig feltette a kérdést: „Miért kell engem ebbe belekeverni, és a hátamon magából hőst csinálni?”

Az énekesnőt ért támadások azután erősödtek fel, hogy a Partizán birtokába került dokumentumok alapján kiderült, az énekesnő havi bruttó 1,3 millió forintért dolgozik a Fidesz-frakciónak személyi titkárként. A szerződésről szóló hírt a frakció sem cáfolta.

Tóth Gabi a választási kampány alatt, nagypénteki posztjában már panaszkodott a személyét érő lejárató kampányra, de akkor még azt írta, „kemény fából faragtak”.

A Tisza Párt április 12-i választási győzelme után az énekesnő még békülékenyebb hangot ütött meg, gratulált a győztesnek, és azt írta követőinek: „nem kell aggódni értem, nem fogok eltűnni”.


A 24.hu múlt szerdán írta meg, hogy a korábban említett frakciós megbízása a parlamenti ciklus végével lejár.

Tóth Gabi a videójában kitért azokra a felajánlásokra is, amelyeket a választás óta kapott, például hogy menjen a Lidlbe dolgozni vagy takarítónak. Erre úgy reagált, nem bántja meg ezzel senki, és ha úgy alakulna az élete, „akkor ez nekem nem lenne büdös”.

forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top