Egyéb

Majka Magyar Péterről: Nem is értem, hogy bírta ki ezt a nyomást, amit kapott a kormányoldalról

Majka az RTL Házon kívül című műsorában értékelte a Fidesz helyzetét is a választási vereség után.

A zenész szerint a párt most „nem azért küzd, hogy visszakerüljön a politikába, hanem az életben maradásért”.

„Akkora gusztustalanságokat követtek el, és olyan pökhendien, hogy ez az összes jóérzésű előadónak szúrta a szemét” – mondta Majka a Fidesz elmúlt időszakáról az RTL Házon kívül című műsorának adott interjújában.


A zenész szerint a párt most „nem azért küzd, hogy visszakerüljön a politikába, hanem az életben maradásért”.

A vasárnap este sugárzott beszélgetésben, amiről a 24.hu is beszámolt, a rapper Magyar Péterről is beszélt, akit „karakán csávónak” tart.

„Nem is értem, hogy bírta ki ezt a nyomást, amit kapott a kormányoldalról” – tette hozzá.

Majka jelezte, hogy a jövőben sem fogja visszafogni magát, ha az új kormányról van szó. Kijelentette, hogyha Magyarnak lesznek „hülye döntései”, akkor ő továbbra is ki fogja mondani, ami nem tetszik neki.

Ugyanakkor feltételes ígéretet is tett: „Ha ez az ország tényleg felvirágzik, akkor állva fogok neki tapsolni.”

Orbán Viktorról azt mondta, az egyik legnagyobb politikusnak indult, akinek megvolt a tehetsége, hogy az országot jobb irányba vigye, amihez képest a végeredményt nagy csalódásnak tartja.


A zenész továbbra is a dalait tartja a fő véleménynyilvánítási csatornájának, és hangsúlyozta, nem akar kampányolni senki mellett vagy ellen.

A közéletet erősen bíráló, 2025 elején megjelent Csurran, cseppen című száma korábban komoly vitákat váltott ki a zenei és közéleti színtéren egyaránt. Majka a tavalyi Strand Fesztiválon már szavazásra buzdította a közönségét az idei választásokra.

Az interjúban szóba kerültek a DPK-gyűléseken fellépő zenészek is, akik szerinte nem tudnak majd visszatérni a teltházas koncertekhez.

„Melyik zenész volt DPK-gyűlésen, aki fellépett teltházas koncerten előtte? Hova kéne visszajönniük? Előtte sem voltak ott, ahol kellett volna lenniük” – fogalmazott.

„Láttál teltházas Curtis-koncertet? Tóth Gabi nem is nagyon foglalkozik az énekléssel, inkább a tévés szerepléseiből él” – mondta.


Tóth Gabi korábban nyíltan vállalta a Fideszhez fűződő viszonyát.

forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top