Kemény az ügy.
A Központi Nyomozó Főügyészség korrupciós bűncselekménnyel gyanúsította meg Sára Botondot.
A budapesti főispánnál – aki 2018-ban Kocsis Mátét váltotta a polgármesteri székben a Fidesz színeiben – házkutatást is tartottak. Emellett a hatóságok több mindent is lefoglaltak, tanúkat hallgattak ki és ismertették Sára Botonddal a gyanúsítást is.
Ez a konkrét ügy
A főispánt egy nepáli munkaerő-kölcsönzéses ügyben gyanúsították meg. Az történt, hogy egy cég ügyvezetője minősített foglalkoztatói státuszt akart szerezni, hogy a munkavállalási célú tartózkodási engedélyeket egyszerűsített eljárásban intézhessék el. Az ügy gyanúsítottjai felkeresték Sára Botond főispánt. A találkozót követően a kormányhivatal a céget minősített kölcsönbeadóként nyilvántartásba vette és a jogszabályi változások miatt a felek később többször is egyeztettek.
Ez a konkrét probléma
A hatóságok gyanúja szerint a főispán találkozók során a gyanúsítottaktól több üveg, közel 70 ezer forintos bort fogadott el. Ez a cselekmény vezető beosztású személy által elkövetett hivatali vesztegetés elfogadása bűntettének minősül. Az ügyben eddig öt személyt hallgattak ki gyanúsítottként. Sára Botond pedig szabadlábon védekezhet.
(444.hu nyomán)
Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!
