Már nem az első cég halasztja el az osztalékfizetést.
A Richter Gedeon Nyrt. megállapodott három közérdekű vagyonkezelő alapítvánnyal, hogy részükre az osztalékot
legkésőbb szeptember 11-ig fizetik ki – közölte a társaság a Budapesti Értéktőzsde honlapján szerdán.
„A Richter Gedeon Nyrt. bejelenti, hogy a mai napon három, a társaságban tulajdonosi részesedéssel rendelkező közérdekű vagyonkezelő alapítvánnyal megállapodást kötött a 2026. április 29-i közgyűlés által elfogadott 2025. üzleti év utáni osztalék alapítványoknak történő kifizetésének ütemezéséről. A megállapodás értelmében az érintett alapítványok részére járó osztalék kifizetésére legkésőbb 2026. szeptember 11-ig kerül sor”
– írták a közleményben, amelyet az MTI is szemlézett. A cég tájékoztatásában kiemelte azt is, hogy a megállapodás nem érinti a társaság egyéb részvényeseit.
A Richter szerdai közgyűlésén 120 milliárd forint osztalék megállapítását és kifizetését hagyta jóvá, azzal, hogy a törzs részvényekre járó, részvényenként mintegy 656 forintos osztalék kifizetése 2026. június 11-én kezdődik.
A Richter segíti az új kormányt az osztalék kifizetésének elhalasztásával, amíg nem rendeződik a helyzet
Orbán Gábor, a Richter vezérigazgatója a közgyűlés utáni sajtótájékoztatón elmondta, hogy zajlanak a tárgyalások a kekváknak (közfeladatot ellátó közérdekű vagyonkezelő alapítvány) járó osztalék kifizetésének elhalasztásáról, utalva arra, hogy Magyar Péterrel volt egy találkozójuk, ahol a Richter vezérigazgatója kijelentette: a cég hajlandó segíteni az új kormányt azzal, hogy az egyetemi alapítványok esetében elhalasztják a osztalékfizetést addig, amíg nem rendeződik az egyetemi autonómia kérdése a magyar kormány és az Európai Unió között.
„Azzal tudnak segíteni, hogy a kekváknak később fizetnek osztalékot”
– mondta Orbán Gábor, aki kiemelte:
„piackonform és jogszerű megoldást igyekszünk találni, hogy ezt a kérést teljesítsük.”
Arra a kérdésre, hogy ennek van-e jogszerű módja, azt mondta: ez a társaság és az alapítványok közötti „kölcsönös beleegyezésen alapulhat”.
A Matthias Corvinus Collegium (MCC) 2020-ban kapta meg egy kormányrendelet alapján az államtól
a MOL és a Richter részvényeinek 10 százalékát.
Miután Magyar Péter áprilisban találkozott Hernádi Zsolttal, a MOL-csoport vezérigazgatójával, a csoport vezérigazgatói bizottsága azt javasolta az igazgatóságnak, hogy a MOL részvényeseinek az osztalék kifizetése a harmadik negyedévben történjen, így
az MCC számára kifizetendő 25 milliárd forintos osztalék is.
Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!
