Zendülés a Fideszben: Kőkeményen kiosztották Orbán Viktort

Áll a bál a bukás miatt.

Ferencz Orsolya távozó országgyűlési képviselő, korábbi űrkutatásért felelős miniszteri biztos ismét


arról beszélt a nyilvánosság előtt, hogy a Fidesz vezérkarában nem mindenki vonta le a megfelelő következtetéseket a választási eredményből. Úgy véli, a párt vezetése nem fogadja megfelelően a feléjük irányuló kritikákat.


„A pártvezetésből nem mindenki értette meg a kialakult politikai helyzet súlyát”

– mondta a Népszavának a pártjuk megújulására vonatkozóan. A politikus már korábban is kritikákat fogalmazott meg, amikor közölte, „a felelősöket ki kell vágnunk végre a nemzeti oldal testéből”. Rajta kívül még Lázár János is beszélt a bukásukról, aki megállapította, hogy nagy vereséget szenvedtek.

Ferencz a megújulásukkal kapcsolatban azt mondta, egyáltalán nem tarja ezt érdeminek és teljesnek eddig. Hozzátette, sokkal őszintébb szembenézésre, változtatásokra lesz szükség. Elmondása szerint nem tervezi, de nem is kapott felkérést arra, hogy vezetői tisztséget töltsön be a Fideszben.

„További lépéseket várnék, remélem ezek minél hamarabb meg fognak születni”

– jelezte. Mint mondta, nem csak személyi változtatásokat várna el. Szerinte érdemes lehet megszólítani a teljes társadalmat is, hogy elérjék azokat, akik nem rájuk szavaztak.

Megszólaltatták még Cser-Palkovics András fideszes polgármestert is, aki elmondta, négyszemközti egyeztetést folytatott Orbán Viktor bukott miniszterelnökkel. Közlése szerint Orbán elmondta neki a meglátásait ezzel kapcsolatban.

„Szerintem nem csupán a stílusában és tartalmi értelemben is

rossz kampány eredményezte a választási kudarcot, meggyőződésem, hogy ennek mélyebb okai vannak”

– jelentette ki.


A lap forrásai nem erősítették meg, hogy elfogadták volna Orbán Viktor lemondását, úgy tudni, vannak még nyitott kérdések a pártelnök esetleges kihívójával kapcsolatban is.

Forrás




Segítsd fennmaradásunk!
Csatlakozz hozzánk!



Legnépszerűbb

Az 1848-as szabadságharc idejében a bátor ifjak 12 követelésében az első (így legfontosabb) pont az volt, hogy ne legyen CENZÚRA.

Mi ennek eleget téve oldalunkról kiűzzük a cenzúrát és a híreket teljes formában ferdítés nélkül, annak eredetiségét megőrizve közöljük olvasóink felé.

Csatlakozz hozzánk!

Független hírek © 2018 Themetf

To Top